Támogatás juhtartóknak

Támogatást nyújt a kormány a gyapjú értékesítésére, ezzel próbálják ösztönözni az eladást. Az értékesített gyapjú kilogrammja után egy lejt kapnak a gazdák, emellett gyapjúbegyűjtők és feldolgozók létesítését is segítik.

Kovács Zsolt

2017. augusztus 16., 00:122017. augusztus 16., 00:12

Támogatást nyújt a kormány a gyapjú értékesítésére, ezzel próbálják ösztönözni az eladást. Az értékesített gyapjú kilogrammja után egy lejt kapnak a gazdák, emellett gyapjúbegyűjtők és feldolgozók létesítését is segítik.

Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, a mezőgazdasági minisztérium azért döntött a de minimis támogatás bevezetése mellett, mert a valamikor igen fontos árunak számító gyapjút a gazdák többsége ma már inkább elégeti, mert nehézkes az értékesítése. A támogatást minden juhtartó gazda kérheti – természetes vagy jogi személy –, akinek az állatai szerepelnek az állategészségügyi nyilvántartásban, a gyapjút ez év július 17. és jövő év július 1. között értékesíti, ezt számlával vagy a termelési könyvvel igazolni is tudja.

A gazdák augusztus 30-ig nyújthatják be a kérést a mezőgazdasági igazgatóságon, csatolniuk kell a személyi igazolványuk másolatát, a cégbejegyzési dokumentumot, ha jogi személyként tevékenykednek, folyószámla vagy kincstári számlaszámot, a helyi állatorvos által kiállított, az állományra vonatkozó igazolást, és egy nyilatkozatot, részletezte Könczei Csaba.

Fontos, hogy reális állatlétszámot és gyapjúmennyiséget írjanak be a kérésbe, mert a támogatást az utólag benyújtott elszámolás alapján fizetik ki. Kovászna megyéből eddig 122 juhtartó igényelte a gyapjúértékesítés után folyósított, kilogrammonként 1 lejes támogatást, de a Mezőgazdasági Igazgatóság számításai szerint a hónap végéig 253 potenciális kérelmező lehet Háromszéken, akik összesen 81.736 kilogramm gyapjút tudnának értékesíteni.

A támogatási rendszer buktatója, hogy felvásárlókat kell találni, ezzel foglalkozó vállalkozás pedig országos szinten is kevés van. Jelenleg a gazdáknak nincs semmi hasznuk a gyapjúból, a felvásárlási ár annyira alacsony, hogy épp csak a nyírás költségeit fedezi.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés