Táborozni hívják a székelyföldi cukorbeteg gyerekeket és fiatalokat

Több mint két évtizede adnak teret a diabétesszel küzdő gyerekeknek és családjaiknak a Cuki-tábor szervezői, a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesületének tagjai.

Farkas Orsolya

2024. május 24., 11:492024. május 24., 11:49

 [reklam]

Idén huszonharmadik alkalommal lehet jelentkezni az augusztusi „cuki-táborba”, ahova gyerekeket és szüleiket is várják családias hangulatú foglalkozásokra, tapasztalatcserére és tanácsadásra. A Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesületének elnöke, Dobolyi László kérdésünkre elmondta: az elmúlt években Székelyföld-szerte sikerült megszólítani a diabétesszel küzdők közösségét, ugyanis Maros és Hargita megyékből is érkeznek résztvevők, nem csak Háromszékről. Évente nagyjából 40-60 személy látogat el a Benedek-mezői táborba.

Galéria

Dobolyi László maga is 28 éve cukorbeteg, az egyesületet is ennek fényében vezeti, hiszen csapatával arra törekednek, hogy segítsenek utat mutatni, segíteni, közösséggé kovácsolni a diabéteszes betegeket. Mint mondta, az általa vezetett szervezethez rendszerint fordulnak újonnan diagnosztizáltak, jelentős mértékben gyerekek, a cukorbetegek száma tehát tapasztalata szerint sokkal inkább mutat növekedést, mint csökkenést. Éppen ezért tárt karokkal várják azokat, akik számára új fejezetet nyitott a betegség, nehézséget jelent tájékozódni a témában, mert az egyesületnél tanácsadással segítenek, ezenfelül találkozási teret is adnak a közösségnek, megnyitva az utat a tapasztalatcsere előtt.

Az elnök szerint szakemberek, köztük orvos és ápoló is rendelkezésére áll azoknak, akik az egyesülethez fordulnak, ők ugyanis támpontokat adhatnak a kezelés terén, például a vércukorszintmérés, inzulinadagolás, táplálkozás kérdésében. „A nyitottságon múlik minden. Mi nem szoktunk kopogtatni az ajtókon, viszont rendelkezésre adjuk az elérhetőségünket. De ha nem jönnek hozzánk, nem fogunk tudni segíteni” – nyilatkozott Dobolyi László.

Galéria

A tábor az egyik helyszíne az ilyesféle találkozásnak, méghozzá barátságos környezetben, Benedek-mezőn. Dobolyi László szerint az idei esemény különlegessége, hogy nem csak gyerekeknek, hanem szülőknek is teljes értékű programot állítanak össze. „A kicsiknek külön foglalkozást szervezünk. Már több éve nagy hangsúlyt fektetünk a fejlesztő lovas programoknak, erre idén is lehet számítani. A szülőknek agyagozást, kerámiakészítést tervezünk” – magyarázta a szervező. Kihangsúlyozta: a legfontosabb, hogy baráti légkörben beszélgessenek a cukorbetegségről, kötöttségek nélkül.

„Volt olyan gyermek, aki évek óta, minden alkalommal visszatért, most már ő segít nekünk a szervezésben” – fogalmazott, ezzel is alátámasztva, hogy olyan társaságot sikerült összehozni az évek alatt, ahova minden érintett szívesen csatlakozik. Arra bíztat minden cukorbeteg gyermeket és szüleiket, hogy bátran kérdezzenek, kérjenek segítséget, és jelentkezzenek a „cuki-táborba”, hiszen sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodhatnak.

Galéria

Érdeklődni, csatlakozni Dobolyi Lászlónál a +40722617626-os telefonszámon, vagy az egyesület Facebook-oldalán lehet.

Címlapfotó: Farkas Orsolya

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés