
2017. november 17., 00:152017. november 17., 00:15
A tavaly ősszel a kőröspataki polgármesteri hivatal kezdeményezésére a helyi Kálnoky Ludmilla Általános Iskola és a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület T-fákat helyezett ki a községhez tartozó mezőgazdasági területekre, az ölyvek számára.
A mintegy harminc oszlop kihelyezése után azonnal birtokukba vették az egerészölyvek a lesőfákat, de szép számban használták a gatyás ölyvek, vörös vércsék is. A ragadozó madarak hosszan elidőztek rajtuk a tél folyamán, éberen fürkészték a környéket, és ahol felbukkant egy mezei egér vagy pocok, nyomban le is csaptak. Ha netán sikertelennek bizonyult a vadászás azonnal szálltak vissza a T-fára, ahol őrt álltak, éles szemükkel pásztázták a környéket, figyelték az egérmozgást a mezőgazdasági területeken. Szép számban gyérítették a kártékony rágcsálókat egész télen, besegítve a gazdának a terméshozam növekedésébe.
Már az induláskor látszott, hogy sikeres a nappali ragadozó madárvédelmi program, a T-fákon ülő madarak látványa örömmel töltött el minden diákot, és feledtette a munkával járó fáradtságot.
Tavasszal minden sikert felülmúlt az, amikor Kisgyörgy Gergő (képünkön) felfedezte, hogy a T-fás területen, az egyik fűzfán fészket rakott egy egerészölyv-pár. Nagy izgalommal vártuk, sikeres lesz-e a fészekrakás, a költés. Majd a nyáron, egyik nap azt láttuk, hogy négy kis egerészölyv-fióka feje emelkedik ki a fészekből. A szülők a környék egereivel nevelték fel a fiókákat, amelyek szépen gyarapodtak.
Most ősszel megtörtént a T-fák karbantartása, tudtuk meg, és azt is, hogy Gergő is részt vett ezekben a munkálatokon. Valamint azt is elújságolták, hogy idén is stabil oszlopok várják a ragadozó madarakat Kőröspatak határában.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!