Spanyolország 5–0-ra verte Romániát a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó fordulójában. A sikertelenül megvívott Európa-bajnoki selejtezők után tegnap bejelentette lemondását a válogatott szövetségi kapitány posztjáról Cosmin Contra.
2019. november 20., 00:072019. november 20., 00:07
Az Eb-selejtezők során csupán Máltát és Feröer-szigeteket győzte le a Cosmin Contra által irányított román válogatott. Így is maradt esélye, hogy kijusson a kontinenstornára, a trikolórok a Nemzetek Ligája pótselejtezőjében lesznek érdekeltek, de már más szakvezetővel a kispadon.
A 43 éves Contra úgy nyilatkozott, a kitűzött célját nem sikerült elérnie, ezért nem folytatja munkáját a nemzeti csapat élén. „Bocsánatot szeretnék kérni a szurkolóinktól azért, hogy nem sikerült ennél többet tennem” – jelentette ki Contra.
A románok a spanyolországi fiaskó után negyedikként zártak a hatosban, melynek első két helyezettje, Spanyolország és Svédország jutott ki egyenes ágon a jövő évi kontinenstornára.
A román szövetség közlése szerint a 2017 szeptemberében kinevezett Contra utódja Gheorghe Hagi, vagy Dan Petrescu lehet. Mellesleg a spanyol szövetség újra kinevezte Luis Enriquét a válogatott szövetségi kapitányának.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!