Szombaton kezdetét vette az elnökválasztási kampány

Szombaton hivatalosan is megkezdődött az elnökválasztási kampány, emiatt a legfőbb közjogi méltóságra pályázó jelölteknek péntek éjfélig el kellett távolítaniuk a közterekről választási molinóikat és óriásplakátjaikat.

Székely Hírmondó

2019. október 12., 11:312019. október 12., 11:31

A választási törvény ugyanis szigorú szabályokat szab meg a plakátok méretét és elhelyezését illetően, amelyek megsértése súlyos pénzbírságot von maga után. A most kezdődött választási kampány idején csak a polgármesteri hivatalok által erre a célra kijelölt helyeken szabad plakátolni, minden jelölt csak egyetlen plakát kihelyezésére jogosult, amelynek egyetlen mérete sem haladhatja meg a fél métert. A plakátokon nem szabad a román nemzeti lobogóra emlékeztető színkombinációt használni, tilos plakátokat kiragasztani a hidak és alagutak tartóoszlopaira, a közúti jelzőtáblákra és a közhasznú hirdetési felületekre.

Mivel azonban a román politika már hónapok óta az elnökválasztás lázában ég, a pártok nem várták meg a mozgósítással a kampány hivatalos kezdetét, ezért az ország már hetek óta tele van az elnökjelöltek választási plakátjaival, amelyekre eddig csak a reklámtörvény előírásai vonatkoztak. Ezeket kellett most eltávolítani, így a választási kampány miatt most már kevésbé látható az utcákon, hogy elnökválasztásra készül az ország, mint eddig.

November 10-én tartják az elnökválasztás első fordulóját. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.

Az elnökválasztáson 14 jelölt neve kerül a szavazólapokra: hat jelölt egy-egy parlamenti frakció vagy pártszövetség támogatását is élvezi, további hat jelölt parlamenten kívüli pártok képviseletében indul, ketten pedig függetlenként pályáznak a legfőbb közjogi méltóságra.

Az elnökjelöltek között van Klaus Johannis államelnök és Viorica Dăncilă, akinek kormánya csütörtökön megbukott a bizalmatlansági indítvény következtében.

A Központi Választási Iroda (BEC) szerint a szavazólapokon a sorrend a következő: Klaus Johannis - Nemzeti Liberális Párt, Theodor Paleologu - Népi Mozgalom Párt, Dan Barna - USR-PLUS Szövetség, Kelemen Hunor - Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Viorica Dăncilă - Szociáldemokrata Párt, Cătălin Ivan - Nemzeti Méltóság Alternatívája, Ninel Peia - Román Nép Pártja, Sebastian-Constantin Popescu - Új Románia Pártja, John-Ion Banu - Romn Nemzet Pártja, Mircea Diaconu - UN OM Szövetség, Bogdan Marian-Stanoevici - független jelölt, Ramona-Ioana Bruynseels - Humanista Erő Pártja, Viorel Cataramă - Liberális Jobboldal, Alexandru Cumpănaşu - független jelölt.

Újdonság az, hogy a külföldi választókörökben nemcsak november 10-én, hanem az azt megelőző pénteken és szombaton is leadhatják szavazatukat a diaszpórában élők. A külföldi szavazókörök november 8-án helyi idő szerint 12-től 21 óráig, 9-én és 10-én (akárcsak Romániában) 7-től 21 óráig tartanak nyitva.

A külföldön élő román állampolgárok közül 41 ezren regisztráltak a szeptember 15-i határidő lejárta előtt, hogy levélben akarnak voksolni. A korábbi botrányok után a külföldi voksolást most a szavazókörök számának bővítésével is könnyíteni próbálják: a májusi EP-választáshoz képest szinte megduplázódik, 800 fölé emelkedik a külföldi szavazókörök száma.

A hivatalos választási kampány a belföldi szavazókörök megnyitása előtt 24 órával, november 9-én reggel 7-kor ér véget, attól kezdődően pedig, a szavazás végéig - vagyis november 10-én este 21 óráig - kampánycsend lép hatályba.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés