Szinte pontosan egy évvel az alapkőletétel után, március 9-én, szombaton felavatják a kormányzati forrásokból épült új bölcsődét Kézdivásárhelyen. Az eseményen több hivatalosság is tiszteletét teszi.
2024. március 06., 13:382024. március 06., 13:38
A negyven gyermek befogadására alkalmas létesítmény az RMDSZ által 2021-ben útjára indított bölcsődeépítési program révén valósult meg. Az épület alapkövét tavaly március 14-én tette le a Gábor Áron Szakközépiskola szomszédságában található területen Cseke Attila akkori fejlesztési miniszter, Manuela Irina Pătrășcoiu, az országos beruházási társaság (CNI) elnöke és Bokor Tibor polgármester.
A mintegy hárommillió eurós beruházás befejezését eredetileg múlt év őszére ígérte a kivitelező, azonban a kormány késedelmes kifizetései, illetve a beruházások év végi befagyasztása miatt pár hónapot csúszott az épület átadása. A munkálatok február végére fejeződtek be, a legmodernebb felszerelésekkel ellátott, energiahatékony bölcsődét múlt kedden vette át az építőtől az önkormányzat.
Az új intézmény a jövőben a Manócska Napköziotthon alárendeltségében fog működni – közölte korábbi beszélgetésünk alkalmával Bokor Tibor. „Ilyen szép, modern, ízlésesen berendezett óvodát nem láttam még. Egy igazi ékszerdoboz. Kényelmes az ott dolgozó felnőtteknek, ugyanakkor a gyerekeknek is első osztályú” – fogalmazott az elöljáró.
A szombaton déli 12 órától kezdődő avatóünnepségen részt vesz Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Cseke Attila és Fejér László Ödön szenátorok, Manuela Irina Pătrășcoiu CNI-elnök és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök. Házigazdaként Bokor Tibor polgármester köszönti a vendégeket.
Az eseményre rövid műsorral készülnek a Manócska és a Bambi napköziotthonok óvodásai – közölték a szervezők.
Fotó: Tuchiluș Alex
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!