A megszokott program szerint pénteken és szombaton zajlott Sepsiszentgyörgyön üveggyűjtés – az eredmény ezúttal is jelentős volt.
2023. október 11., 14:282023. október 11., 14:28
Idén harmadik alkalommal kínált a TEGA 5 kg leadott üvegért 1 liter ásványvizet, vagy egy doboz sört: a legelső üveggyűjtés keretében 89 711 kg üveget adtak le, a második akcióban 55 566 kg gyűlt össze, a múlt heti eseményen pedig 72 997 kg üveget vett át a hulladékszállító cég.
Máthé László igazgató elmondta: „az idénre zárjuk Sepsiszentgyörgyön az üveggyűjtést, a jövő évről pedig egyelőre korai még beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy mire számítsunk. Most mindenképp jó az eredmény: ennyi üveget biztosan újrahasznosítanak majd. A cél mindig az, hogy sok emberhez jusson el a hír, ez most is teljesült, összesen 1032 személy vett részt az akcióban.”
A TEGA statisztikái szerint a 6 gyűjtőpontból a legnagyobb mennyiséget mindkét napon a Kós Károly utcai, egykori kenyérgyárnál felállított sátornál gyűjtötték be, pénteken 7 555 kg-ot, szombaton pedig 9 040 kg-ot adtak le az érdeklődők. Érdekesség, hogy idén az első két akció alatt az állomási gyűjtőpont volt a legnépszerűbb, ahol áprilisban, szombaton 9 785 kg üveget adtak le, míg júliusban szintén a hosszabbik gyűjtési napon, szombaton 6 770 kg üveget gyűlt össze.
Az üvegért cserébe októberben összesen 3 281 palack vizet és 11 320 doboz sört vittek el a résztvevők: a legfiatalabb résztvevő 6 éves volt és természetesen vizet kért a leadott 5,2 kg üvegért, a legidősebb személy 78 éves volt és szintén vizet kért.
2022-ben a vidéki lomtalanítások és a sepsiszentgyörgyi üveggyűjtő akciók során a TEGA 423 454 kg üveget gyűjtött be, idén pedig 507 430 kg gyűlt eddig.
TEGA Rt. sajtóiroda
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!