Színjátszó fesztivál Kovásznán

A Kőrösi Csoma Sándor Líceum szervezésében, a művelődési ház és a polgármesteri hivatal támogatásával szeptember 28-án, szombaton a Kulturális Sokszínűség Napja alkalmával a 8. Juventus Színházi Fesztivált tartják a helyi művelődési központban.

2019. szeptember 12., 08:002019. szeptember 12., 08:00

Molnár János tanár, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad vezetője a rendezvény kapcsán elmondta, hogy a fesztivál ötletgazdái ő, valamint Șerban Daniela aligazgató voltak.

A Juventus abból az elgondolásból született meg, hogy szerettek volna egy olyan rendezvényt megvalósítani, ami során a magyar, román és idegen nyelvű előadások révén segíthetnék a diákok nyelvi fejlesztését, ugyanakkor formai kifejezést is biztosítsanak számukra.

Amikor a helyi önkormányzatnál lehetőség adódott, hogy kiemelt kulturális projekteket támogassanak, a szervezők éltek a lehetőséggel, hogy a Kulturális Sokszínűség Napja alkalmával hozzák tető alá a fesztivált is.

Kovásznán két diákszínjátszó csoport működik, az egyik a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, a másik meg a Justinian Teculescu Egyesület berkeiben tevékenykedő Minicinis. Az idei fesztiválon a helyi diákszínjátszók közül csak a KCSS Diákszínpad képviselteti magát, mivel a Minicinisnek nem volt betanult darabja erre az alkalomra.

Molnár Jánostól megtudtuk, hogy a színjátszói Karinthy Frigyes: Cirkusz művét adják elő, amelyet már a fesztivált megelőzően, szeptember 21-én, szombaton 19 órától a művelődési központban láthat a közönség. A 14 tagú KCSS Diákszínpad jövőbeli tervei kapcsán kiderült, hogy dolgoznak szintén egy Karinthy novellán, a Barabáson. A KCSS Diákszínpad tagjai október végén pedig részt vesznek a Szilágycsehen megrendezendő Országos Diákszínjátszó Fesztiválon majd november folyamán Debrecenben lépnek fel.

 

A 8. Juventus Színházi Fesztivál programja

9.00-9.30: Megnyitó; 9.30-10.00: a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata előadása, Szophoklész Antigoné című drámája nyomán. Rendezte: Fazakas Misi és Mucha Oszkár; 10.10-11.10: Panciui színjátszó csoport, Mark Haddon: O întâmplare ciudată cu un câine le miezul nopții. Rendezte: Catalin Sfirloaga; 11.20-11.45: Grimasz, Brassó. John Whiting: Nincs miért. Rendezte: Bálint Ferenc; 11.50-12.15: Refi színpad, Marosvásárhely, Váltó láz (részletek). Rendezte Márton Csilla; 11.25-12.55: Plugor Sándor Művészeti Líceum, Commedia dell’arte. Rendezte: Fatma Mohamed; 13.00-14.30: Ebéd; 14.30-15.00: Carpe Diem, Segesvár, Între Zenit și Nadir. Rendezte: Mihai Marcel Soneriu; 15.10-15.40: Grimasz, Brassó, William Golding: Egy+egy+egy (A legyek ura nyomán). Rendezte: Bálint Ferenc; 15.50-16.30: Panciui színjátszó csoport, Mark Haddon: O întâmplare ciudată cu un câine le miezul nopții (francia nyelven); 16.40-17.20: Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, Karinthy Frigyes: A cirkusz. Rendezte: Molnár János.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés