
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban szerdán nyílt meg Deleanu Márta, Nagy Anna Mária, Labancz Ágnes és Suba László tordai képzőművészek Színek és formák című kiállítása.
2017. október 02., 00:012017. október 02., 00:01
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban szerdán nyílt meg Deleanu Márta, Nagy Anna Mária, Labancz Ágnes és Suba László tordai képzőművészek Színek és formák című kiállítása.
A jelenlévőket házigazdaként Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte, megjegyezve, a jelenlegi kiállítás egyedi a maga nemében, ugyanis tordai művész még nem állított ki a kézdivásárhelyi múzeumban. Hozzátette, a számos egyéni és csoportos tárlatot maguk mögött tudó művészek nem véletlenül kerültek Kézdivásárhelyre, hiszen tavaly ősszel, amikor Kovásznán bocsátották közszemlére műveiket, Vetró András szobrászművész, Deleanu Márta egykori évfolyamtársa kíséretében a céhes városbeli intézménybe is ellátogattak.
A kiállítást méltató Vetró András szobrászművész hangsúlyozta, nem lévén művészettörténész, beszédét idézetekkel tűzdelte tele, majd miután abbéli örömének adott hangot, hogy a tordai művészek önzetlenül elhozták alkotásuk legjavát, a művészi tettről idézett néhány gondolatot édesapjától, Vetró Artúrtól. „A művészi szándék a boldogság érzésnek az a formája, amikor a külvilág egyes dolgait kiragadjuk esetlenségükből, amikor lehántunk róla minden felesleget, és abszolút alakjukat próbáljuk megadni, természetesen nem úgy, hogy naturális valósághűségre törekszünk, hanem olyanformán, hogy a műalkotást is telítjük organikus életszerűséggel. (…) Az alkotó elemésztődik az alkotás vágyában, ami egyenlő az élet vágyával”.
Vetró – Gazda Józsefet idézve – a kiállító művészeket is bemutatta. „Deleanu Márta festő és grafikus, Labancz Ágnes a képi látomások festője, Nagy Anna Mária üvegművész és Suba László szobrász, aki megverselte szobrait is. Négy művész Torda városából, mely 1568-ban a lelkiismeret szabadságának a földkerekségen elsőként való kinyilvánításával írta be nevét az egyetemes történelembe. Összekapcsolja őket a közös haza, városuk, szülőföldjük, a közös ügy (együtt többek vagyunk) felvállalása, lelki-szellemi rokonságuk.”
A kiállítók nevében Suba László szólt a jelenlévőkhöz. „Az Aranyos partjáról jöttem, Aranyosszékről, kíváncsiak voltunk Háromszékre, hajtott minket, hogy ismerjük meg székely társainkat, és most teljesült ez a vágyunk”. Hozzátette, egyrészt a változatosság miatt állítanak ki közösen, másrészt együtt könnyebben le tudják küzdeni az egyes kiállítások kapcsán felmerülő nehézségeket. „Ezért tartós a csoportunk”, summázott. Az eseményt Bagoly Anabella, a Nagy Mózes Líceum tanulója szavalatai és a tordai Nagy Csongor, Nagy Anna Mária férje által előadott virágénekek foglalták keretbe.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!