
2017. szeptember 06., 00:052017. szeptember 06., 00:05
Hozzávalók: 8 dkg mandulás keksz, 11 dkg puha vaj, 11 dkg liszt, 15 dkg cukor, só, 50 dkg szilva, 2 ek nyers nádcukor, 1 ek mandulalikőr (Amaretto; elhagyható), 1 ek porcukor, 2 tojás, 1 kis vaníliarúd, 17,5 dkg mascarpone.
A kekszet ledaráljuk vagy aprítógépben durvára őröljük. Hozzáadjuk a vajat és a lisztet, majd 8 dkg cukorral és 2 csipet sóval együtt morzsalékosra dolgozzuk. A megmosott, leszárított szilvát kimagozzuk és cikkekre vágjuk, majd összeforgatjuk a nádcukorral, valamint tetszés szerint a likőrrel. Eloszlatjuk egy tűzálló tálban, rászórjuk a morzsatésztát, és az előmelegített sütőben sütjük kb. 25 percig. A sütőből kivéve meghintjük a porcukorral. A tojásokat szétválasztjuk és 1 fehérjét 1 csipet sóval kemény habbá verünk. Miközben folyamatosan tovább verjük, apránként beleszitáljuk a maradék cukor felét. A hosszában felhasított vaníliarúd belsejét kikaparjuk. A 2 tojássárgáját fehéredésig keverjük a vaníliavelővel és a maradék cukorral. Végül egymás után lazán beleforgatjuk a mascarponét és a tojáshabot. A még meleg morzsasütivel fogyasztjuk. (www.mindmegette.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!