Szerdán kezdődik a pótérettségi

Szerdán kezdődik a pótérettségi, amelyre több mint 43.500 diák iratkozott be - tájékoztat az oktatási minisztérium hétfői közleménye.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 20., 08:042019. augusztus 20., 08:04

A dokumentum szerint ezek közül 28.700 tanuló idén, 14.800 a korábbi évfolyamokban végzett.

Az őszi vizsgasorozat keretében román nyelv és irodalomból augusztus 21-én, anyanyelvből 22-én, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból 23-án, a választott tantárgyból pedig 26-án írásbeliznek a diákok. Augusztus 27-én és 28-án kerül sor a román nyelvi kompetenciákat felmérő szóbeli vizsgára, 29-én anyanyelvből szóbeliznek a tanulók, augusztus 30-án és szeptember 2-án a digitális kompetenciák felmérésére kerül sor, szeptember 2-án és 3-án pedig az idegennyelv-szóbeli zajlik.

Az eredményeket szeptember 3-án 12 óráig közlik, és ugyanaznap 16 óráig fogadják az óvásokat. A végleges eredményeket szeptember 7-én hozzák nyilvánosságra.

Az írásbeli vizsgákon a tanulóknak legkésőbb 8 óra 30 percig kell elfoglalniuk helyeiket a tantermekben, személyazonosságukat érvényes személyi igazolvánnyal kell igazolniuk.

A tételek kidolgozására három óra áll rendelkezésre, amit onnantól kezdve számítanak, hogy a jelentkezők kézhez kapták a kidolgozandó feladatok fénymásolatát.

A tételek kizárólag kékszínű tintával, vagy golyótollal dolgozhatók ki, a rajzokat grafit ceruzával kell elkészíteni, matematikából és földrajzból az ábrák elkészítéséhez vonalzók, körzők felhasználhatók. Számológépet bevinni tilos, írni kizárólag a bizottság által adott papírokra lehet.

Minden vizsgateremben kötelező módon hangot is rögzítő videokamera-rendszert telepítenek.

Semmilyen tankönyvet, könyvet, szótárt, jegyzetet, bármilyen írott anyagot, ami felhasználható lenne a megoldáshoz, nem lehet bevinni a termekbe, és vizsga előtt le kell adni a mobiltelefonokat és más elektronikus kommunikációs eszközöket is.

A tanulók nem beszélhetnek egymással és tilos bármiféle jegyzet, piszkozat kicserélése.

Akik megszegik a fenti előírásokat, kizárják a vizsgáról, függetlenül attól, hogy használták-e vagy sem a tiltott eszközöket, elveszítik a korábban megszerzett osztályzataikat és minősítéseiket, és nem iratkozhatnak be a következő két vizsgaszesszióra.

A minisztériumnak a 0800 801 100-as telefonszámon lehet jelenteni az esetleges szabálytalanságokat. A szám augusztus 21-én, 22-én, és 26-án 8 és 16 óra között, illetve augusztus 23-án 8 és 14 óra között lesz elérhető.

A vizsga annak a diáknak sikerült, aki az összes szóbeli és írásbeli vizsgán részt vett, és minden írásbeli dolgozatán megszerezte legalább az 5-ös osztályzatot úgy, hogy általánosa eléri legalább a 6-ost.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés