
Szerdáig felfüggesztették a tiltakozó akciókat az egészségügyben. A szakszervezet arra számít, hogy javaslataik alapján a képviselőház munkaügyi bizottságában módosítani fogják az egységes bértörvényt.
2017. május 29., 00:252017. május 29., 00:25
Szerdáig felfüggesztették a tiltakozó akciókat az egészségügyben. A szakszervezet arra számít, hogy javaslataik alapján a képviselőház munkaügyi bizottságában módosítani fogják az egységes bértörvényt.
Az alkalmazottak többségét tömörítő Sanitas Szakszervezeti Szövetség vezetősége találkozott Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszterrel, aki „megértette, hogy miért nem jó nekünk, ami másnak jó” – fogalmazott Vasile Neagovici, a szakszervezet Kovászna megyei elnöke.
– Fizetések dolgában ilyen jól sosem álltunk. A gond nem is ezzel, hanem a pótlékokkal van. Ha nem engedik, hogy a húzósnak nevezett helyeken, a sürgősségen, fertőzőn, röntgenen, nagyobb pótlékokat adjunk, mint mondjuk a belgyógyászaton, akkor a már most is jelentkező szakemberhiány tovább súlyosodik – mondta Neagovici.
A szakszervezeti bizalmi szerint ezt a gondot akkor is meg kell oldani, hogyha a fizetésemelésekre fordítandó 32 milliárd lejből, számítások szerint, már így is „elvitt” tízet az egészségügy.
A miniszter azt ígérte, támogatni fogja a képviselőház munkaügyi bizottságában azt a javaslatot, hogy az egészségügyben nagyobb pótlékokat lehessen adni. A szakszervezet szerdáig minden tiltakozó akciót felfüggesztett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!