Szeptemberben tárgyalnak

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa hivatalos levélben tájékoztatta Kovászna Megye Tanácsát, hogy a benyújtott, 150 háromszéki civil szervezet és történelmi egyházi képviselő által aláírt petíciót szeptemberben tárgyalja a kongresszus elnöksége.

Székely Hírmondó

2017. augusztus 10., 00:202017. augusztus 10., 00:20

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa hivatalos levélben tájékoztatta Kovászna Megye Tanácsát, hogy a benyújtott, 150 háromszéki civil szervezet és történelmi egyházi képviselő által aláírt petíciót szeptemberben tárgyalja a kongresszus elnöksége.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy az Európa Tanács nem szokott szankciókat alkalmazni a tagállamok ellen, viszont minden alkalmat megragadunk, hogy a nemzetközi fórumokon hangot adjunk a székelyföldi nyelvi jogsértéseknek – fogalmazott Tamás Sándor megyetanácselnök elmondta. – Gyakran ütközünk nyelvhasználati kérdésekben a kormány központi vagy megyei képviselőivel, a kétnyelvű űrlap esetében is, mint minden más alkalommal, az állampolgárok érdekeit tartjuk szem előtt. Többször hangsúlyoztuk, hogy mi nem a román nyelv használata ellen, hanem a magyar nyelv használata mellett kampányolunk. Erre egy elfogadható megoldás létezik, az, hogy a román mellett legyen a magyar is hivatalos nyelv Székelyföldön. Ezt a megoldást az Európa Tanács is szorgalmazza.


Mint ismeretes, a petícióban a civilek az ellen tiltakoznak, hogy Kovászna megye kormánymegbízottja idén megvétózta a megyei önkormányzat által használt kétnyelvű pályázati űrlapot. Az iktatott dokumentumban rámutatnak, hogy „Kovászna megye prefektusa semmibe vette az Európa Tanács által 1992-ben elfogadott Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájába foglalt előírásokat, a Charta 25 éves évfordulóján, pontosan 10 évvel azt követően, hogy azt Románia is a 2007/282-es számú törvénnyel elfogadta. (...) Semmibe veszi a nemzeti kisebbségek azon jogát, hogy anyanyelvüket használhassák a helyi hatóságokkal való kapcsolattartásban”.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés