Szentléleken az El van bütülve

Szeptember 28-án Salamon Ferenc: El van bütülve című, háromszéki szólásokat és kifejezéseket tartalmazó gyűjteményének harmadik kiadása került bemutatásra Kézdiszentléleken a nemrég alakult fapados kiskönyvtárban, amely a Kultúrpincében talált helyet.

Székely Hírmondó

2024. október 02., 17:582024. október 02., 17:58

A kiskönyvtár rövid bemutatását követően a szerző eddigi pályafutásának fontos pillanatairól kaptak információt az érdeklődők.

A szerző a maga humorával emelt ki és magyarázott el néhány olyan állandó kifejezést a gyűjteményéből, amely néprajzi, irodalmi és földrajzi vonatkozás tekintetében egyaránt színes volt. Többek közt szó esett a címben szereplő bütü szó magyarázatára is, szólásban használva az El van bütülve jelenthet tájegységenként mást és mást. Míg  Felső-Háromszéken a dolog jó elvégeztét, addig Edővidéken épp az ellentétjét,  a dolog elrontását jelenti.

Ezen kívül rengeteg Kézdiszentlélekkel kapcsolatos szólást kiemelt, mint: Nem járt a Tanorokon küjjel,  Kinyomná öt baniért a kecskét a Perkőre stb., néhány közülük a vendégek számára is újdonság volt. De a  kisközönség jelezte, hogy egyes  szólások természetesek előttük is, hiszen a hétköznapi nyelvezetben ők is használják, vagy gyakran hallják.

A szerző kiemelte, hogy az állandó szókapcsolatokat pontosan, ugyanúgy kell használjuk, mint eredeti formájukban: nem másítható meg az. Leszögeződött, hogy ízes, édes anyanyelvünk megmaradását és tegyük hozzá önazonosságunk erősítését nagyban szolgálja, ha beépítjük ezeket szóhasználatainkba és továbbadjuk őket.

Külön segítséget nyújt az olvasó számára, hogy nagyon szépen tematikus csoportokba van  rendezve a gyűjtemény, magyarázatokkal ellátva. A több mint kétezer nyelvi fordulat a nemzeti közösségünk szellemi örökségét véli  szolgálni.

Külön érdekesség számba megy, hogy e gyűjtemény több mint negyven helyen végzett tudatos kutatási-gyűjtési folyamat eredménye, valamint száz bemutatót is megért ez a könyv a harmadik kiadással együttvéve.

A szerző reményei és tervei közé tartozik egy Székelyföldre kiterjedő gyűjtemény összeállítása, amely több eziránt érdeklődő kutató bevonásával készülne el.

Hodor Enikő

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust