Szentgyörgyön az érintettekkel közösen terveznek

2018 és 2023 között a Sepsi Helyi Akciócsoport egy olyan fejlesztési terv megvalósításán dolgozott, amely révén a sepsiszentgyörgyi leszakadt városi övezetek lakóinak életminőségén igyekezett javítani.

Székely Hírmondó

2023. október 16., 21:292023. október 16., 21:29

A Helyi Fejlesztési Terv 2017-ben készült el számos intézmény, civilszervezet, magánszemély és a kirekesztett közösségek tagjainak bevonásával, és olyan célkitűzéseket fogalmazott meg, amelyek közel álltak a helyiek igényeihez.

Ez a megközelítés a közösségvezérelt helyi fejlesztés elvén alapszik, ami abból indul ki, hogy minden közösségi fejlesztésnek, beruházásnak, programnak az érintettek igényeire alapozva és hozzájuk legközelebb kell megvalósulnia, ahelyett, hogy a közösségtől távol eső döntéshozók találják ki, mire van szükségük.

A fejlesztési terv kidolgozásának egyik sarkalatos pontja a kirekesztett közösségekkel való aktív partnerkapcsolat, illetve párbeszéd kialakítása, amely során lehetőség nyílik az összehangolt intézkedéseken keresztül megválaszolandó igények megfogalmazására.

Október 18-án, szerdán 14 órától az őrkői közösséggel találkoznak a Néri Szent Fülöp multifunkcionális központban, 18 órától pedig a szépmezői közösséggel az ipari park gyűléstermében.

Ezt követi az október 19-i, csütörtök délutáni (18 órától) konzultáció a Csíki negyedi közösséggel a Gödri Ferenc Általános Iskolában. Ezen találkozók témája a szeptemberben elvégzett kutatás eredményeinek bemutatása, valamint a negyed életében legfontosabbnak ítélt fejlesztési igények azonosítása.

November végéig még három ilyen közösségi konzultációt terveznek, ezek pontos időpontjáról és helyszínéről a későbbiek során tájékoztatják az érintetteket, közölte Veres-Nagy Tímea projektmenedzser.

A Helyi Fejlesztési Tervet 7 millió eurós európai uniós támogatásból készítik el, illetve valósítják meg.

Fotó: galsepsi.ro

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust