
Mátis Adrienn második alkalommal nyerte meg a Kriza János Országos Balladaéneklő vetélkedőt.
2020. december 11., 00:152020. december 11., 00:15
Idén a járványhelyzet miatt online térben zajlott a megmérettetés, a felvétel készítésénél sok mindent szem előtt kellett tartani.
– A felvételkészítés sokkal nehezebb volt, mint előre gondoltam, hiszen a beállás és megvilágítás mellett figyelni kellett a hangminőségre, a háttérzajok kizárására. Én az Ilonám, Ilonám című népballadával neveztem be a vetélkedőre. A versenyt megelőzően online felkészítő órákon vettem részt, és felvételről is tanultam – magyarázta a diáklány.
Adrienn több megyei és országos szintű versenyen érdemelte ki a zsűri elismerését tisztán csengő énekhangjával. Első osztályos korától állandó résztvevője a Tiszta forrás népdalvetélkedőnek, a 2017–2018-as tanévben a Háromszéki Népdalbarátok vetélkedőjén első helyezett lett, a 2018–2019-es tanévben a Dunán innen, Tiszán túl verseny Erdélyi elődöntőjén II. díjjal jutalmazták, a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató verseny döntőjén – mint Pacsirták énekegyüttes – pedig kiemelt arany minősítést érdemelt ki. Az elmúlt évben a Kriza János Országos Balladaéneklő vetélkedőn első díjban részesült, de kitűnően teljesített az Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőn is.
– A legbüszkébb a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató verseny döntőjén elért eredményemre vagyok, ahol a kiemelt arany minősítésben részesülő Pacsirták énekegyüttesnek én is tagja voltam. A vetélkedőt 2019-ben szervezték Miskolcon. Nagyon sok felkészülés áll a siker mögött, hiszen nagyon erős volt a mezőny. A Kriza János Országos Balladaéneklő versenyen elért eredmény is igazi meglepetés, nem számítottam arra, hogy első helyen fogok végezni. Sajnos, az idén nagyon sok vetélkedő maradt el a járvány miatt – tette hozzá.
Fellépések előtt van benne egy kis egészséges izgatottság, de igyekszik ezen túltenni magát, és az előtte álló feladatra összpontosítani.
– Mély levegőt veszek, és megpróbálok a legjobban teljesíteni. Igyekszem csak magamra figyelni ilyenkor, és magabiztosnak, meggyőzőnek lenni. A népballada szomorkás, míg a népdal lehet ritmusosabb, pörgősebb. A kettő közül a népdal áll közelebb hozzám – vallotta be.
Szép énekhangját nagyszüleitől örökölte, de tudatában van annak, hogy a tehetség nem elég a sikerhez.
– Nagytatám az apai ágon és nagymamám az anyai ágon nagyon szépen énekel. Úgy gondolom, a tehetség önmagában nem elég, az énekhangot fejleszteni, formálni, csiszolni kell. Szükség van szorgalomra, gyakorlásra is – mondta.
Meglátása szerint a virtuális térbe kényszerült oktatásnak több a hátránya, mint az előnye. Hiányoznak az osztálytársai, szeretne már visszatérni a tanterembe.
– A helyzethez viszonyítva jól megy az iskola, de szerintem sokkal nehezebb az online oktatás, mint a hagyományos. Én nem látok előnyt benne, a hátránya, hogy nehezen tudjuk felvenni a tananyagot, és nehezen is értjük meg – emelte ki.
Kedvenc tantárgya a magyar nyelv és irodalom, a földrajz és a kórus. Mivel művészetibe jár, ez külön tantárgynak számít.
A tanulás és gyakorlás mellett kevés szabadideje van, de azt igyekszik hasznosan eltölteni.
– Énekelek, kézimunkázom, olvasok és játszom a kedvenc háziállataimmal: a három cicával, a két kutyussal és a nyuszival. Persze ők falun, Apácán vannak, de a hétvégeken mi is ott tartózkodunk. Szabadidőmben még zenét hallgatok, klasszikust, népzenét egyaránt. A házi olvasmányokat mind el szoktam olvasni. A kedvencem Molnár Ferenctől a Pál utcai fiúk. Legutóbb Móricz Zsigmondtól a Légy jó mindhalálig-ot olvastam, jelenleg pedig Mikszáth Kálmántól a Szent Péter esernyője című regényt – mesélte.
Még nem tudja, hogy felnőttként mivel szeretne foglalkozni, de abban biztos, hogy valami zenével kapcsolatos szakmát választ majd.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!