
Sepsiszentgyörgy önkormányzata úgy döntött, átadják Kovászna és Barót városoknak a közel tíz évvel ezelőtt vásárolt két kisebb méretű korcsolyapályát. Az erre vonatkozó határozatot legutóbbi rendkívüli ülésén hagyta jóvá a képviselőtestület.
2017. november 21., 00:192017. november 21., 00:19
Sepsiszentgyörgy önkormányzata úgy döntött, átadják Kovászna és Barót városoknak a közel tíz évvel ezelőtt vásárolt két kisebb méretű korcsolyapályát. Az erre vonatkozó határozatot legutóbbi rendkívüli ülésén hagyta jóvá a képviselőtestület.
A két kisebb méretű mobil műjégpályát 2008-ban, illetve 2009-ben vásárolták, és Antal Árpád polgármester már korábban elmondta, hogy amennyiben valamely más önkormányzat igényt tartana rá, akkor ingyenesen átadják. Barót és Kovászna önkormányzata pedig kifejezte ebbéli szándékát, így a két korcsolyapálya a jövőben a két város magánvagyonát gyarapíthatja.
Sepsiszentgyörgyön két nagyobb jégpályát építenek.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia programja keretében ugyanis a város kapott egy új, standard méretű jégkorongpályát, amelyet a Sepsi Aréna mellett állítanak fel, az aréna beruházási részeként pedig egy 20×40 méteres új jégpályát. Az utóbbit a prefektúra épülete előtti téren szerelik fel, ahol a sepsiszentgyörgyi önkormányzat eredetileg egy sárkányra emlékeztető térplasztikát tervezett kialakítani.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!