
A Szent Mihály főangyal tiszteletére rendezett, egyben a lemhényi Bem József Általános Iskola tanévnyitójaként is szolgáló szentmise főcelebránsa az idén ötvenéves papi szolgálatát ünneplő Csató Béla plébános, szónoka Csala László esperes, csíkmenasági plébános volt.
2017. október 02., 00:032017. október 02., 00:03
A Szent Mihály főangyal tiszteletére rendezett, egyben a lemhényi Bem József Általános Iskola tanévnyitójaként is szolgáló szentmise főcelebránsa az idén ötvenéves papi szolgálatát ünneplő Csató Béla plébános, szónoka Csala László esperes, csíkmenasági plébános volt.
A szentmisén megemlékeztek a magát teljesen Istennek szentelő lisieux-i Kis Szent Teréz (1873–1897) karmelita nővérről, egyházdoktorról, a missziók védőszentjéről csakúgy, mint a szentéletű Márton Áron néhai püspökről. „A püspök úr mindössze tizenegy hónappal Kis Szent Teréz halála előtt született. Mégis, halála után egyik reverendájában megtaláltam lisieux-i Kis Szent Teréz ereklyéjét, amelyet a jelek szerint nap mint nap a szíve fölött hordozott”, osztotta meg a jelenlévőkkel Sánta Pál helyi plébános, majd köszönetet mondott Lemhény és Almás elöljáróinak, amiért erőfeszítéseket tesznek a hatszáz éves műemlék templom helyreállításáért, egyben lisieux-i Kis Szent Teréz és a szentéletű püspök közbenjárását kérve az égieknél az ügyben.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!