A McLaren Elva névre keresztelt limitált szériás csúcsmodellje ablak, tető és szélvédő nélkül érkezik a piacra, és 1,5 millió fontos vételárával a világ negyedik legdrágább luxusautója lehet.
2019. november 18., 15:162019. november 18., 15:16
A brit cég állítása szerint az új modellje a szél áramoltatásával hoz létre egy úgynevezett „nyugalmi buborékot” az utastérben, amelyet más autóknál általában a szélvédő biztosít – írja az Independent.
Az Elva rendkívül korlátozott számban kerül a piacra, mindössze 399 darab készül majd belőle, melyek ára közel 1,5 millió fontról (586 millió forint) indul. Ezen az áron az ügyfelek nem kapnak majd ablakokat, amik viszontagságos időjárási körülmények között is megvédenék őket, ellenben a McLaren valaha gyártott legkönnyebb közúti autójával gazdagodhatnak.
Az autó szélvédős változatának megvásárlására is lesz lehetőség, mivel egyes országokban az előírások ezt megkövetelhetik, a cég szerint azonban ezt a kompromisszumot csak ritka esetekben kell majd megkötni.
Az utasok viselhetnek sisakot, ha akarnak, de McLaren szerint erre nincs szükség. Érvelésük szerint az utastér alakja és kialakítása a sofőrt és a mellette utazót körül ölelő biztonságos környezetet nyújt.
Normál ablakok helyett az autó olyan rendszerrel van felszerelve, amely nagy sebességnél aktiválódik, és a levegőt az autó orrán keresztül a sofőr feje fölé irányítja. Az autó aerodinamikája így egy légbuborékot alkot, amelyben kényelmesen élvezhető az utazás.
Baleset esetén az utasokat a McLaren tájékoztatása szerint egy „kioldható borulás elleni rendszer” védi, melyről részleteket nem árultak el. A szokatlan kialakítás mellett az új autót egy négyliteres, twinturbós McLaren V8 motorral szerelték fel. A modellt egyelőre nem lehet megvásárolni, de a potenciális ügyfelek a McLaren webhelyén regisztrálhatják érdeklődésüket.
Ha az új McLaren Elva tényleg 1,5 millió fontba kerül majd, akkor a világ negyedik legdrágább luxusautója lehet. A CBS News által közölt rangsorban a listaárak alapján tüntették fel a legborsosabb árú mérnöki mesterműveket.
A listán a dobogó harmadik fokát 1,55 millió fonttal a Bugatti Veyron 16.4 Grand Sport foglalja el, mely az olasz cég két korábbi modellje, a Veyron és a Grand Sport keresztezéseként került piacra.
A második helyen egy 900 lóerős szénszálas aerodinamikai csoda, a Koenigsegg Agera áll, melyért 1,63 millió fontot kell kifizetnie annak, aki luxusban akar száguldozni.
A CBS News rangsorának élén szintén a svéd cég egyik modellje található 1,71 millió fontos listaárral. Az ultra ritka, gyémántszövéses karbonvázra épített Koenigsegg Trevitából csupán három darabot készítettek, amivel a világ legexkluzívabb autójává vált. Az első számú országúti szörnyeteg 2,9 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, végsebessége pedig meghaladja a 410 km/h-t.
(hirado.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!