Székelyföldi Karriernapok: 34 szakmával ismerkedhetnek meg a diákok

Ötödik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Karriernapokat november 25. és 27. között a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban.

Farkas Orsolya

2023. november 17., 17:012023. november 17., 17:01

Az eseményre minden nap 1-től 5-ig lehet ellátogatni, előzetes regisztráció alapján. Elsősorban sepsiszentgyörgyi 11. és 12. osztályos diákok jelentkezését várják, de bármely középiskolás tanulót is szívesen látnak, aki érdeklődik a karrierépítés témája iránt és egyetemi oktatás előtt áll.

Számos területtel barátkozhatnak meg az érdeklődő fiatalok, köztük kommunikációval, művészetekkel, iparral és IT-val, igazságszolgáltatással, gazdasággal és vállalkozással, egészségüggyel és lélekgondozással is.

Zsigmond József, a Centrum Studiorum elnöke, városi önkormányzati képviselő kifejtette, hogy

a rendezvénynek nem az a lényege, hogy a különböző egyetemeket népszerűsítse, hanem az, hogy valójában megmutassák a szakmaválasztás előtt állóknak, hogy egy-egy foglalkozás miről is szól a gyakorlatban.

„Azt gondolom, hogy erre a tudásra nagyobb szükség van, mint azokra az információkra, hogy hogyan lehet elvégezni az egyetemet. Például, ha valaki orvosi egyetemre akar menni, megtalálja az információt, felkészül, bejut, elvégzi, remélhetőleg hazajön. De azt, hogy egy orvos ténylegesen nap mint nap mit csinál, egy 11. vagy 12. osztályos tanulónak nagyon kevés rálátása van, márpedig most kell ezt a nagyon fontos döntést meghozni” – részletezte az önkormányzati képviselő.

Zsigmond József azt is elmondta, hogy

a rendezvény idei kiadása a városfejlesztés és fenntarthatóság témakörébe lesz csomagolva, és ehhez törekednek majd hozzászólni az előadók is a hétfői nap folyamán.
Elsőként Antal Árpád polgármester tart nyitóelőadást, azt követően Szakács Paál István, a Hargita Business Center igazgatója fog beszédet mondani, végezetül pedig az érdeklődők Székely István Gergő, a Székelyföldi Közpolitikai Intézet kutatási igazgatójának előadását is meghallgathatják.

Galéria

A kedd a gazdaságról és vállalkozásról (marketing, bank és pénzügy, vendéglátás, stb.), egészségügyről (orvoslás, esztétika és szépészet, állatorvos, stb.), és lélekgondozásról fog szólni, ahol pedagógustól kezdve, a pszicholgóuson át a lelkészig minden szakmából érkeznek képviselők. A szerda a  művészetek és kommunikáció (színművészet, filmkészítés, ruhatervezés, stb.), ipar és IT (építőipar, informatika, mezőgazdaság, stb.), valamint igazságszolgáltatás (ügyvéd, jogász, stb.) irányzatainak napja. A képviselő kiemelte, hogy

a szakemberek ingyen és bérmentve érkeznek az eseményre, társadalmi felelősséget vállalva a fiatal generáció iránt, hiszen mindig szükség lesz jó munkaerőre, utánpótlásra.

„Arra biztatjuk a fiatalokat, hogy menjenek, tanuljanak, tapasztaljanak, és aztán jöjjenek haza, kamatoztassák itt a tudásukat”- hangsúlyozta Zsigmond József. Hozzátette, hogy ameddig lehet, a diákoknak érdemes igényelniük a diákigazolványt is. Idén úgy döntöttek, hogy digitalizálják a rendszert a fiatalság igényeihez igazodva, így 

elég csak a telefonos applikációt használni ahhoz, hogy élvezni tudják a kártya nyújtotta előnyöket a tanulók.

„Az is nagyon fontos, hogy ez idéntől egy fesztiválkártya is lesz, abban az értelemben, hogy birtokosai között nagyobb erdélyi és magyarországi fesztiválokra is belépőket sorsolunk ki” – egészítette ki az elnök, felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a Vibe fesztiválra való jegyvásárláskor jövőhéten 10 százalékos kedvezményt tudnak kapni azok a diákok, akik rendelkeznek diákigazolvánnyal.

A Székelyföldi Karriernapokon való tumultus elkerülése végett a szervezők arra kérik a diákokat, hogy előzetesen regisztráljanak a diakigazolvany.ro oldalra kattintva, vagy a plakáton szereplő QR-kód segítségével. Kiemelték továbbá azt is, hogy a regisztráltakat rendszeresen értesíteni fogják ösztöndíj-, és álláslehetségekről, valamint gyakornoki és önkéntes munkákról is.

Fotó: Kocsis B. János

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust