Székelyföld-szerte Háromszéken a legolcsóbb a bárányhús

A pénztárcánkhoz képest meglehetősen borsos áron kínálják a bárányhúst: esetenként 45–55 lejt is elkérnek egy kilogramm húsvéti eledelért a székelyföldi piacokon, boltokban. Ezért sokan csak fél vagy negyed bárányt vásárolnak, egy egész jószág ára ugyanis akár a 600 lejt is meghaladhatja.

Dimény H. Árpád

2023. április 06., 12:302023. április 06., 12:30

Élősúlyban jó áron tudják értékesíteni a gazdák a bárányt, nagy szállítmányokat visznek el, egyszerre sok állatot tudnak eladni, így nem vessződnek a levágásukkal és az eladásukkal. Ugyanakkor az is tény, hogy a vágott báránynak is jó ára van, az emberek viszont emiatt egyre kevesebbet, és egyre kisebb súlyban veszik a bárányhúst. Többen csak fél vagy negyed bárányt vásárolnak.

Idén csökkent a bárányállomány is, ami azzal is magyarázható, hogy a húsvét korai időpontra esett, és ezért kevesebb a vágósúlyt elérő állat. A báránynak legalább hathetesnek és legkevesebb 8–10 kilogrammosnak kell lennie, hogy megérje levágni. Továbbá a takarmány és a gabona ára is emelkedett, így költségesebbé vált a juhtartás. 

 Ami még ennél is aggasztóbb hír a vásárlók szemszögéből, hogy a legtöbb bárány külföldre kerül, a nagygazdák 80 százaléka az arab államokban, illetve Olaszországban, Görögországban, Törökországban értékesíti az állatait.

„Az állattartó nagygazda dönt, előnyben van, ugyanis az említett országokban a kereslet mindenhol jelentős” – mondta Hencs András állatorvos.

 Azok a háromszéki állattartók, akik kevesebb bárányt értékesítenek, azzal kell szembesüljenek, hogy olcsóbban tudják eladni mind a levágott, mind az élő állatot, mint tavaly. Székelyföld szintjén Háromszéken a legolcsóbb az ára. A fővárosban például 50–60 lej egy kiló bárányhús, Háromszéken pedig már 30–40 lejért be lehet szerezni. Tavaly egy kiló hús ára 40 lejtől kezdődött, tavalyelőtt 25–30 lejért lehetett vásárolni. Az inflációt figyelembe véve, lényegesen olcsóbb, mint a tavaly, ez azzal magyarázható, hogy csökken a kereslet, az emberek pénztárcája egyre inkább megsínyli a válságot. Élősúlyban is kevesebbet kérnek idén: míg tavaly a kiinduló összeg 20 lej volt, ma már 18 lejért is lehet venni bárányt. 

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust