Székelyek a fejedelemségben

Szapolyai halálos ágyánál felesége és Martinuzzi György váradi püspök megesküdött, hogy a fiúnak gondját viselik. Martinuzzi össze is hívta 1540 szeptemberében az országgyűlést a Rákos mezejére, és ott a csecsemőt királlyá választották. Ferdinánd ostrom alá fogta Budát, Nagy Szulejmán maga jött „felmenteni” a várost, el is foglalta végül 1541. augusztus 29-én, méghozzá egyetlen kardcsapás nélkül. Csellel.
(…) Nagy Szulejmán döntése, amivel Budát török vilajet központjává tette 1541-ben, és ezzel Erdélyt elszakította a Magyar Királyságtól, tulajdonképpen a keleti királyság, majd fejedelemség egy amolyan előzetes megalapítójának is tekinthető. A hatalmat tíz évig Martinuzzi Fráter György gyakorolta, míg 1551-ben Ferdinánd meg nem gyilkoltatta. 1551-ben szultáni büntetőexpedíció következett, és Szulejmán nyomására 1556 elején a tordai országgyűlés kimondta az elszakadást a Habsburg magyar királytól, és visszahívták Lengyelországból Izabellát, és az akkor már 16 éves János Zsigmondot. Kolozsváron királynővé is koronázták az édesanyát. Halála után 1559-ben János Zsigmondot koronázták királlyá, ő tárgyalásokat folytatott Ferdinánd másik magyar királlyal, majd utódával, Miksával. Ezt a szultán nem vette jó néven, és magához rendelte 1566-ban belgrádi táborába. Megengesztelődve, 1567-ben fejedelemválasztó jogot adott az erdélyi rendeknek.
A székelység az 1500-as évekre kiforrott önkormányzatisággal rendelkezett már, bár nem rendelkeztek olyan kiváltságaikat írásba foglaló oklevéllel, mint a szászok 1224-es ún. Andreanuma (II. Endre kiváltságlevele). Ennek ellenére a privilégiumok rendszere működött, a II. Ulászló féle 1499-es kiváltságlevél ezeket összegezte is. A székely rendi nemzet ún. nemzetgyűlései ezeket ismételten szentesítették. 1505 novemberében az udvarhelyi nemzetgyűlésen olyan, négy főemberből és tizenhárom lófőből álló bíróságot választottak, amely minden szék székelysége fölött bíráskodhatott, sőt, fölötte állt a széki kapitányoknak és a királybíráknak is. A következő évi agyagfalvi nemzetgyűlés elismerte, hogy a felállított bíróságnak ítéleteit nehéz végrehajtania, ezért utasították a székek kapitányait és főtisztjeit, támogassák a végrehajtást.