
Tegnap reggelre ténylegesen beköszöntött a tél, és a vele járó hideg sem maradt otthon, de ez nem szabad elvegye a kedvünket attól, hogy sportoljunk.
2020. december 10., 00:202020. december 10., 00:20
Talán az egyik leginkább kedvelt sport a szaladás, viszont télen ez sokkal bonyolultabb, mint a melegebb időszakokban. A runnersworld.hu nemrégiben összegyűjtött pár tippet, amelyeket mindenképp tanácsos betartani minden szaladni vágyónak. Az első és legfontosabb a megfelelő öltőzet, hogy ne öltözzünk túl, hiszen az általános szabály szerint pont 10 fokkal melegebbnek érezzük a hőmérsékletet szaladás közben. Viszont az is fontos, hogy ne öltözzünk alul, legalább három réteg ruhát viselni kell (a bőrhöz legközelebb álló ruha legyen légáteresztő, majd azt kövesse egy olyan ruhadarab, ami jól meleg, és legfelül legyen egy széltől és hidegtől óvó vékony felső), emellett pedig a téli cipő beszerzése is elengedhetetlen.
Kesztyű, kesztyű és kesztyű: keressük meg a megfelelő darabot ebből is, hiszen ha ujjaink fáznak, akkor kevésbé lesz élvezetes az edzés. Fontos az is, hogy télen ne szaladjunk távol otthonunktól, hiszen a változó, hideg időjárás miatt nem biztos élvezni fogjuk a futást, és inkább hazamennénk. Lényeges, hogy kerülni kell a borzalmas körülményeket, főleg télen, és meg kell ismerni a környéket, ahol szaladunk. Vigyázzunk magunkra, a hó, a jég, a nedves út mind-mind lassítanak, ne akarjunk gyorsan szaladni, és most egyéni csúcsokat megdönteni.
A kézdivásárhelyi Haraly Marika, aki már öt éve szalad hetente négy–öt alkalommal, télen leginkább hétvégén (ilyenkor akár 15 kilométert is), teljesen egyetért a fent említett dolgokkal. Fontosnak tarja a szaladás előtti bemelegítőket, illetve a futás utáni nyújtógyakorlatokat is.
– Hóesésben szaladni a legcsodálatosabb érzés – mondta Marika, aki azt ajánlja, hogy fussunk legalább fél órát télen is kint a szabadban. – Kezdőknek a Perkőt és környékét ajánlom, ahol a fenyőillat és a friss levegő feltölt testileg-lelkileg. Ha nem akarunk szaladni, akkor választhatjuk a gyorstempójú sétát is.
Snowboardozás, sízés
Amíg a tévében bámulod, hogy mások milyen jól érzik magukat kint a szabadban, akár síelés vagy snowboardozás alatt, addig neked is itt az ideje kipróbálnod. Ez a két téli sport a kalóriaégetés mellett az egyensúlyt is javítja, illetve rugalmassá tesz, gyorsabbá és izmosítja a lábainkat. Viszont fontos figyelni arra, hogy a kezdők kerüljék a túl magas csúcsokat, és igyanak elég folyadékot. De lássuk, hogyan látja ezt egy profi:
– Ez a mozgásforma a tánchoz hasonlítható, hiszen a szép síelés az elegáns és minden a technikán alapszik. Minden testrészünket igénybe veszi, ugyanakkor a friss, hegyi levegő nagyon egészséges. A jó technika alapja a helyes alappozíció: behajlított térd, testsúly elől a bakancs nyelvén, oldalt a kezek, és minden irányváltásnál testsúly csere egyik lábáról a másikra – tudtuk meg Miklós Ágitól, aki már hároméves kora óta síel. – Nálunk tél nem létezik hó és síelés nélkül, mivel ez egy óriási szerelem, négy éve elvégeztem az oktatói tanfolyamot is, és most már hivatalosan is oktatok Brassóban – osztotta meg velünk.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!