Úttesten megállt autóbuszt került ki járművével egy sofőr az Illyefalván áthaladó megyei úton szerdán, amikor egy kisfiú lépett az autó elé.
2024. május 24., 11:572024. május 24., 11:57
Szerdán délután értesítették a sepsiszentgyörgyi közlekedésrendészeket a 112-es megyei úton történt balesethez. Mint kiderült, egy 39 éves férfi Aldoboly irányából tartott Sepsiszentgyörgyre, amikor egy éppen állomásozó autóbusz kikerülésének fogott. Ezzel egyidőben a kisfiú is kilépett az útra, de a sofőr már nem tudott időben fékezni. A gyermek szabálytalanul kelt volna át az úttesten.
A kisfiút a baleset helyszínén ellátták a mentősök, majd további vizsgálatok céljából kórházba szállították. A sofőrön végzett vizsgálatok eredményei nem utaltak alkoholfogyasztásra, de orvosi intézménybe szállították vérvétel céljából.
A Kovászna megyei rendőrség közleménye szerint büntetőeljárást indítottak, a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés ügyében nyomoz.
Képünk illusztráció.
Fotó: Tuchiluș Alex
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!