Startra készen a tanügy

Kissé okosabbak lettünk az iskolakezdést illetően azon a sajtótájékoztatón, amit Kiss Imre főtanfelügyelő tartott csütörtök délután, hogy tisztázhassa az iskolakezdéssel kapcsolatban felmerülő kérdéseket.

Bodor Tünde

2021. február 05., 00:012021. február 05., 00:01

A lényeg, hogy a 32 ezer, oktatási intézménybe járó gyermekből hétfőn több mint 6000 óvodás, közel 11.000 elemi osztályos, 1800 nyolcadikos, 1700 végzős (elméleti és szakközépiskolás), 6700 gimnazista és más középiskolai osztályba járó diák, valamint 2500 pedagógus iskolába megy.


Némileg zavaró, hogy kétféle besorolás létezik, egy a településeknek, és más az iskoláknak, mert előbbiek (a közigazgatási egységek) 0-tól 1-ig terjedő fertőzési mutató esetén zöldek, az oktatási intézmények 1-esnél nagyobb rátánál (3-ig) már sárga forgatókönyvre váltanak. 3-tól 6-ig terjedő eset szám vörös besorolást jelent, 6-osnál nagyobb mutató esetén karanténba kerül az egész település.


Ahogy az már ősszel is megszokott volt, minden héten a csütörtöki – tehát a tegnapi – fertőzési ráta a mérvadó akkor, mikor a következő hétre megállapítják, hogy az iskolák milyen rendszerben oktatnak. A procedúra ugyanaz, a közegészségügyi igazgatóság lejelenti a rátát a tanfelügyelőségnek, az az iskoláknak, amelyek eldöntik a forgatókönyvet, a vészhelyzeti bizottság pedig határozatot ad ki arra vonatkozóan.


A tegnapi jelentés szerint a megyében tíz településre (annak oktatási intézményeire) érvényes a sárga forgatókönyv (Sepsiszentgyörgy, Polyán, Árkos, Csernáton, Kökös, Dálnok, Lemhény, Torja, Kőröspatak, Dobolló), a többi 35 város és község zöld.


Mint már írtuk, online oktatást vagy tanítást választhatnak a krónikus betegségekkel (cukorbetegséggel, jelentős túlsúllyal stb.) küszködő tanárok és diákok. 18 iskolából 36 tanuló van ebben a helyzetben az előzetes felmérés szerint, ők majd élő közvetítésben virtuálisan vesznek részt az órán. Ha már korábban (ősszel) is volt orvosi igazolásuk, mely jogosulttá tette őket az otthonmaradásra, akkor az most is érvényes, nem kell újat kérniük – tudtuk meg. Hét különböző iskolából hét pedagógus is élne ezzel a lehetőséggel, ha szükséges, az ő esetükben helyetteseket keresnek, Kiss Imre elmondása szerint általában az iskolák megoldják ezeket a szórványos helyzeteket.


Minden iskola fel van készülve a járványhelyzetben való jelenléti oktatásra, raktárkészletük van a maszkokból (megyeszinten ez 350 ezer darabot jelent), fertőtlenítőszerrel is el vannak látva. Ahol felszerelték a plexi elválasztókat, azok még megmaradnak egy ideig, egyébként ketten is ülhetnek egy padban.
A hétfőn túli történésekre rákérdezve megtudtuk, tantárgy­olimpiák idén nem lesznek, de lassan már készülhetnek az iskolák a márciusra tervezett próba-képességvizsgára és próbaérettségire.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés