A Sport-All Sportklub meghívására a hétvégén a győzelem eléréséhez szükséges technikákról tartott kétnapos előadást Domján Áron budapesti agykontroll-oktató. Az ott tanult praktikák azonban messzemenően hasznosak az önmagunk felett és az életben megszerzendő győzelemhez is.
2017. szeptember 27., 00:192017. szeptember 27., 00:19
A Sport-All Sportklub meghívására a hétvégén a győzelem eléréséhez szükséges technikákról tartott kétnapos előadást Domján Áron budapesti agykontroll-oktató. Az ott tanult praktikák azonban messzemenően hasznosak az önmagunk felett és az életben megszerzendő győzelemhez is.
Domján Áron közel húsz éve űzi a karatét, sőt most már oktatja is, éppúgy, mint Vass Hunor, a Sport-All alapítója, egykori csapattársa. Utóbbi edzőként úgy gondolta, a gyerekeknek fontos mentálisan is felkészülniük: hogyan ne izguljanak jobban a kelleténél, vagy éppen hogyan sajátítsák el a bajnoki mentalitást, hogyan tanuljanak hatékonyan agyuknak a szokásostól eltérő, hatékonyabb használatával tulajdonképpen egy más, fogékony tudatállapotban.
A hallgatóság felét a sportklub ifjú karatékái, illetve oktatói tették ki, míg másik felét érdeklődő felnőttek. Lóri a relaxációt és az izgalom leküzdését sajátította el, míg a 13 éves Eszter a sok új információt értékelte, úgy gondolva, két napig sem unja meg az oktatást (szombaton és vasárnap reggeltől estig tartott a tanfolyam). Sz. Diana, aki maratont szalad, férje biztatására érkezett, aki tudta, hogy így mindenki jól jár: „az alváskontrollt biztosan alkalmazni fogom, mert pörgős vagyok, nehezen lassítok” – mondta. F. Zsuzsa fejlődni szeretett volna, míg J. Gyöngyi azt akarta megtanulni, hogyan töltődjön fel ő maga, mikor 3 gyermek és munkahely mellett 20 nőt neki kell energetizálnia aerobikóráin.
A lehetőség immár a résztvevők kezében van, de élni kell vele, ahogy a rendőr is tanácsolja a metróból kifelé igyekvő, bőgőt cipelő zenésznek, aki azt kérdezi, miként jut el az operába. Mire a válasz: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni… Az oktatóval az Életmód rovatban olvashatnak interjút.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!