Sorsolás női kosárlabdában

Tegnap Münchenben kisorsolták a női kosárlabda Európa-kupa 2017–2018-as idényének csoportjait. Eszerint bajnokcsapatunk, a Sepsi-SIC kőkemény lengyel, török, illetve szlovák vagy cseh ellenlábassal kerül szembe a csoportkörben.

Bartha Zsófia

2017. július 05., 00:062017. július 05., 00:06

Tegnap Münchenben kisorsolták a női kosárlabda Európa-kupa 2017–2018-as idényének csoportjait. Eszerint bajnokcsapatunk, a Sepsi-SIC kőkemény lengyel, török, illetve szlovák vagy cseh ellenlábassal kerül szembe a csoportkörben.

A sorsolás alapján a Sepsi-SIC a török Hatay BB, a lengyel Energa Torun, valamint a szlovák Piestanske Cajky és a cseh CCC Polkovice Euroliga előselejtezős párharcának vesztesével méri össze erejét a D-jelű négyesben. A zöld-fehérek októberben kezdik meg szereplésüket az európai kupaporondon, október 12-én a lengyelországi Torun Arénában szerepelnek, majd az első hazai Európa-kupás meccsüket október 19-én vívják a török Hatay ellen a Sepsi Arénában. Összesen 40 csapat küzd meg az elsőségért az Európa-kupában, amelyeket a FIBA Europe tíz négyes csoportba osztott szét.

A Sepsi-SIC Európa-kupabeli programja: október 12-én Erega Torun – Sepsi-SIC, október 19-én Sepsi-SIC – Hatay BB, október 26-án Piestany/Polkowice – Sepsi-SIC. Visszavágók: november 2-án: Sepsi-SIC – Energa Torun, november 23-án Hatay – Sepsi-SIC, november 30-án Sepsi-SIC – Piestany/Polkowice.

Ugyanekkor kisorsolták a 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezős csoportjait, amelynek értelmében Románia Franciaország, Finnország és Szlovénia legjobbjai ellen száll harcba a kijutásért, míg a magyar válogatott az oroszokkal, a litvánokkal és az albánokkal találkozik. A következő kontinenstorna két házigazdája, Lettország és Szerbia biztos induló, a további 32 csapat pedig négyes csoportokban küzd meg egymással. A kvalifikációból 14 gárda jut tovább a 16-os Eb-mezőnybe – a nyolc csoportelső és a csoportmásodikak közül a legjobb hat.

A selejtező három szakaszban zajlik majd: november 6-16., 2018. február 5-15. és november 12-22. között. A 2019-es kontinenstornán Lettország két csoport mérkőzéseinek ad otthont Rigában, a másik két kvartett a szerbiai Nisben és Nagybecskereken (Zrenjanin) lép pályára, a kieséses szakaszra pedig Belgrádban kerül sor.

Júniusban a csehországi Eb-n a magyar csapat egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Králové), s végül a 9-12. helyen zárt. Románia ellenben nem jutott ki a kontinenstornára.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés