A női kosárlabda-bajnokság tizenötödik fordulójában szombaton a KSE a Kolozsvári U otthonában rendkívül gyenge első félidő után idénybeli hetedik vereségét szenvedte el.
2023. január 28., 17:442023. január 28., 17:44
Kelemen Kincső hárompontosára Mitrovic válaszolt a 2. percben, és ez így maradt egészen az egészen az 4. percig, amikor a házigazdák Sutton két szabaddobásával ismét kétpontos előnyre tettek szert. Erre még Debreczi hármasával válaszolt a KSE, megszerezve a céhes városiak egyetlen első félidei előnyét (5–6), ám Uiuiu hárompontosát követően még csupán az egyenlítésre futotta (Hawks, 8–8) Ljubomir Kolarevic lányainak, innentől az U fokozatosan elhúzott, a negyed végére kilencpontosra növelve előnyét.
Biszak kosarával indult a második negyed, ám ez csupán szalmalángnak bizonyult, Putra válasza után a kincses városiak előnye egyre nyúlt, és Debreczi hárompontosa sem tudja felrázni a kék–fehéreket, félidőben az U 19 ponttal vezetett.
A harmadik negyedben a 4–0-ás sorozattal nyitó KSE végre összeszedettebb játékot mutatott, Hawks hármasával 11 pontra is megközelítve a házigazdákat, ám a végig kitűnően játszó Uiuiu kosarának köszönhetően a negyed a kolozsváriak 13 pontos előnyével ért véget. Az utolsó játékrészben kiegyensúlyozott küzdelmet láthattunk, a csapatok egymás kosaraira válaszolgattak, ennek megfelelően a mérkőzés az U harmadik negyedben beállított tizenhárom pontos előnyével ért véget. A KSE legközelebb február 15-én, Kézdivásárhelyen lép pályára a Marosvásárhelyi BC Sirius ellen.
Női kosárlabda-bajnokság, alapszakasz, 15. forduló:
Kolozsvári U – Kézdivásárhelyi SE 66–53 (21–12, 23–13, 11–17, 11–11)
A KSE pontszerzői: Corda 10 (1 hárompontos), Wilson 9, Debreczi 8 (2), Biszak 8 (1), Hawks 7 (1), Mitrovic 6 (2), Kozman 3, Domokos 2.
Korábbi fotó
Fotó: Zsoli Jeffwarder
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!