Nem sokkal, de a tavalyihoz képest gyengébbek lettek az idei képességfelmérő-próbavizsga eredményei Háromszéken, vélhetően ebben az is közrejátszik, hogy az idén vizsgázó nyolcadikosok másfél évig előre kiszámíthatatlan váltásokban online, hibrid és jelenléti oktatásban tanultak.
2023. március 31., 09:042023. március 31., 09:04
Az átmenési arány, vagyis azoknak a vizsgázóknak a hányada, akik legalább ötös vagy annál nagyobb értékelést érték el, magyar nyelv és irodalom próbavizsgán volt a legmagasabb, vagyis 79,41 százalék (tavaly 79.62% ). A román nyelv és irodalom próbavizsgán 50,55 százalékos (tavaly 50.53%) volt az átmenési arány, a matematikán pedig 51,07 százalék (55.22%).
A tanfelügyelőség készített egy összesítést arról, hogy a három tantárgyból a diákok milyen arányban értek el ötös vagy annál nagyobb átlagot, ez 56,62 százalék, ami a tavalyi 59.79%-hoz képest visszaesés. Kiss Imre főtanfelügyelő. úgy véli, az átmenési arány szempontjából nem releváns adat, hiszen egy ötösnél kisebb – tehát egy sikertelen vizsgajegy – és két magasabb értékelés is eredményezhet ötösnél nagyobb átlagot.
A vizsgaeredmények kisebbek az országos átlagnál, ez általában így szokott lenni. Főleg a románból nagy az eltérés. Nyilván sok hátrány van még, amit be kell hozni. Azt kell tudnia minden tanárnak és diáknak, hogy nem a középszerűséget támogatjuk. Oda kell tegyék magukat a diákok és tanulniuk kell, mert vannak hiányosságok” – fogalmazott a főtanfelügyelő, de emlékeztetett azokra a nehéz oktatási körülményekre is, amelyekben jócskán volt része az idei vizsgázóknak.
Ez a generáció az, amely ötödik osztályban online kezdte tavasszal a tanulást, és csak a tavalyi év volt az, amikor már normálisabbak voltak a körülmények – idézte fel a járvány által az oktatásban okozott problémákat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha az előző évek próbavizsga-eredményeivel veti össze az ideit, akkor az is látható, hogy a járvány időszaka sem volt eredménytelen, illetve sikerült behozni a lemaradás egy részét is, hiszen nincsenek nagy különbségek az előző évek és az idei próbavizsga-eredmények között.
Kiss Imre bízik abban , hogy a nyári vizsgán jobbak lesznek az eredmények – főként matematikából –, ami meglátása szerint azért is megalapozott remény, mert a tanulók körében az az általános vélekedés, hogy a próbavizsgáknak nincs tétje, hiszen az azon kapott jegyet is csak kérésre írják be a naplóba. A lemaradást azonban csak akkor lehet pótolni, ha abból a diákok, tanáraik és a szülők egyaránt kiveszik a részüket – mondta.
Széchely István
Fotó: Veres Nándor
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!