Sikerrel pályáztak

Rákosi Árpád polgármesterrel az Anghel Saligny-program keretében pozitívan elbírált pályázatok mellett iskola-felújításról, benzinkút-újranyitásról és kóborkutya-gondokról is beszélgettünk.

barni

2022. augusztus 04., 00:232022. augusztus 04., 00:23

Az Anghel Saligny-program keretében a község önkormányzata négy pályázatot nyújtott be, és az elöljáró az ügyben jó hírekkel szolgált. „Három pályázatunk kedvező elbírálásban részesült. Vízhálózat-bővítésre 14 millió 378 ezer lejt hagytak jóvá, ami az ivóvízhálózat bővítését, kutak fúrását és egy újabb víztározó létesítését teszi lehetővé. Ez örvendetes hír, hiszen a vízszolgáltatás a községben sem minőség, sem mennyiség tekintetében nem megfelelő. Az Ikafalva és Csernáton közötti határba, az úgynevezett Orotván létesítenénk egy nagy kapacitású víztartályt, amely kiszolgálja majd a község lakosságát, beleértve a majdani ikafalvi vízhálózatot is, melynek létesítése is távlati terveink között szerepel. Ami a csernátoni vízhálózatot illeti, az a falu túlnyomó részén ki van építve. Az említett víztározó mellett mélykutakat fúratnánk, szóval nem a felszíni vizeket fognánk be, hogy az időjárás szeszélyei, a jelenlegihez hasonló száraz időszakokban is biztosítva legyen a községben a vízkészlet.”


Megjegyezte, ez egy hosszabb folyamat, hiszen a szerződés aláírásához szükséges dokumentáció összeállítására két év áll rendelkezésre, a munkálat meg csak azt követően kezdődhet. „Tervek elkészítése, területek telekkönyvezése, engedélyek beszerzése történik majd meg az említett időszakban”, hangsúlyozta. Hozzátette, az említett beruházások megvalósításáig az egyetlen megoldást az észszerű vízhasználat jelenti. „Az emberek jóérzésén múlik nagyon sok, hogy ne csak a saját javukra, hanem a falusfeleikre is gondolva ne öntözésre, hanem felelősen használják a vízkészletet, hiszen Felsőcsernátonban, a Talamérban bizony sokak víz nélkül maradnak a száraz időszakokban” – hangsúlyozta az elöljáró.

Utakat korszerűsítenek

Ugyancsak az Anghel Saligny-program keretében utak korszerűsítését célzó, további két pályázatuk is nyertesnek bizonyult. „Nemcsak aszfaltozásról, hanem teljes útfelújításról van szó, vízelvezető árkokkal, járdákkal együtt. A benyújtott négy pályázatból három útkorszerűsítést célzott. Azért daraboltuk ezeket fel, hogy nagyobb eséllyel szállhassunk versenybe. A Csernáton terelőútjaként ismert úgynevezett »Kisutat«, illetve a Múzeum utcáját, utóbbit egészen a bartafalvi útelágazásig, összesen 11 millió 200 ezer lejből korszerűsíthetjük. A másik, mondhatni részben nyertes pályázat a Dálnokkal közös csatornázási munkálatok által érintett felsőcsernátoni szakaszok aszfaltozására vonatkozik az emlékműtől a temetőig, illetve a főúton az Ika váráig, illetve amennyire a pénzből futja, hiszen 15 millió lejt pályáztunk, és 6,7 milliót kaptunk. Jelenleg Albisban dolgoznak, ezzel a jelek szerint szeptember végéig végeznének, majd Felsőcsernáton csatornázása következik.”


Az Anghel Saligny-programból összesen 32 millió lejt kapott a község. „Úgy vélem, szép összeg, hiszen Csernáton ennyi pénzt talán még sosem kapott egyszerre” – hangsúlyozta. A nyár elején bezárt helyi benzinkút ügyében is érdeklődtünk. „Megtörtént a felértékelés, és a procedúrának megfelelően augusztus végén születhet tanácshatározat a licitre való kiírást illetően. Bízom benne, hogy szeptember végén ismét megnyílhat a benzinkút, ám ez nem rajtunk múlik”.

Tanévkezdés iskolaavatóval

Utolsó körképünkben az elöljáró említette, fontolóra veszi a falunapok rendezését, illetve azt, hogy az ünnepet a szeptemberi Csernátoni Burrogtató köré szerveznék. „Idén az anyagiak nem teszik lehetővé a falunapok rendezését, ám szeptember 4-én a katona- és huszárnóta-találkozó, 17-én pedig a Burrogtató kap helyet a múzeum udvarán. Ám a jövőre nézve tervezünk faluünnepet is.” Az alsócsernátoni iskola felújításával jól haladnak.


– A munkavégző cégtől ígéretet kaptunk arra, hogy a szeptemberi iskolakezdésre befejezik a felújítást. Hamarosan hozzáláthatnak az osztálytermek berendezéséhez, a megújult épület avatását a tanévkezdésre időzítenénk, akkor is, ha a hivatalos átvétel vélhetően egy későbbi időpontban történik majd meg – mondta.


A jó hírek mellett gondok is akadnak a községben, egyik ilyen a kóbor kutyák problémája. „Felhívnám ezúton is a lakosság figyelmét, hogy mindenki tartsa otthon a kutyáját. Nemrég ugyanis felkeresett az állatjóléti rendőrség kóborkutya-ügyben, mondván, a kóbor ebek úgymond a polgármesteri hivatal felelősségébe tartoznak. Jelenleg egy, az utcán talált sérült ebnek én viselem a gondját… A megoldás a kutyák begyűjtésére, a sérült ebek ellátására alkalmas szervvel, állatmenhellyel vagy állatorvossal való szerződéskötés, most a lehetőségeket latolgatjuk. Érdemes az ebekre odafigyelni, hiszen ha valakinek a chipezett kutyáját gyűjtik be, a bírságot a gazda fizeti, és 900 lejig terjedő összegről beszélünk” – summázott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés