Két lábbal állt a földön, a zenében mégis az érzelmei vezérelték Cserkész Bélát, aki ötven évig élt a hivatásának, mielőtt végső búcsút vett attól hosszas, méltósággal viselt betegség után február másodikán.
2024. február 09., 14:012024. február 09., 14:01
„Megtanultam rendezettnek és pontosnak lenni. És ami mégfontosabb: igazán szeretni a zenét” – emlékszik vissza Emese, aki testvérével, Adalberttel (Jimmyvel) együtt beleszületett a művészvilágba. Cserkész Béla maga is zenészcsaládból származott, apja, idősebbik Cserkész Béla, gyergyóalfalusi adatközlő hegedűjátékának dallamait népszerűen használják fel ma is a különböző magyar népzenei együttesek. Nagyapja Páka János, az ő nevéhez fűződik Weiner Leó Vonószenekari Divertimentójának Jó alapos csárdás c.tétele.
Egy régi daganat kiújulása, és a harmadik szívinfarktus közös erővel győzte le a művészt fél év nehéz harc után, végső nyugalmat a kilyéni katolikus temetőben lelt. Életét azonban rendkívüli pezsgés jellemezte: a gyergyószéki születésű Cserkész Béla előbb Marosvásárhelyen tanult, később a kolozsvári zeneakadémián képezte tovább magát, mielőtt Sepsiszentgyörgyre került volna klarinétosként a Tamási Áron Színház zenekarába 1969-ben. 1975-ben Gyergyószentmiklósra alkalmazták zenei metodistaként, majd 1981-ben Benczédi Huba karnagy meghívására visszajött Sepsiszentgyörgyre a nemrég felújított Vadrózsák Művészegyüttesbe, ahol az együttes megszűnéséig, 1990-ig dolgozott. A várost pedig olyannyira megszerette, hogy végül itt alapított családot, lánya szerint ízig-vérig sepsiszentgyörgyivé vált.
Már 1983-tól bedolgozott a Művészeti Népiskolánál, mint szaxofontanár, majd 1990-től teljesen átigazolt az iskolához, mint klarinét- és szaxofontanár. Pedagógusi pályáját a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2016-ban életműdíjjal ismerte el. A két fúvós hangszer mellett zongorát, zeneelméletet és zenetörténetet, illetve kamarazenét tanított az iskolában. Tanári állásán túl Sepsiszentgyörgy kulturális életének szervezésében is folyamatosan részt vállalt: az 1993-ban alapított Vadrózsák Alapítvány elnöke lévén rengeteg népzenei előadást és 17 népzenei tábort szervezett, népzenei gyűjtést végzett Katrosa és Kászon vidékén.
„Nem tudhatom, hogy a sok-sok tevékenység közül mit szeretett a legjobban, mert a zenélésbe és tanításba is a lehető legtöbbet adta bele” – fogalmazott Emese, és kihangsúlyozta, hogy édesapja különlegessége nem csak az odaadásában, hanem a sokszínűségében is rejlett. A főiskolán klasszikus zenével foglalkozott, aztán jött a népzene, dzsessz és végül a nóta. Oszlopos elemei voltak zenekaraival a Szent György Napoknak, mi több, Cserkész Bélához köthető a Jazz Kocsma létrejötte is, ahol az ő meghívására számos hazai és külföldi rangos művész is fellépett, többek között Louis Armstrong klarinétosa, Joe Murányi. A Session Jazz Band megalapítója volt, amellyel több fesztiválon vett részt, a Transylvanian Dixieland fesztivál két kiadását is megszervezte.
Ő maga hangszerelte a saját zenekarainak a kottáit, felesége őrzi azokat, amiket elkezdett. Emese állítja, hogy édesapja szavatartó ember volt, emiatt szerette is mindenki, ugyanakkor kritikusan is fordult a zenésztársaihoz. Szigorúan vette a gyakorlást, mindig a tökéletes hangzásra törekedett és arra, hogy zenekarainak fellépéseit hibátlanul leszervezze. Emellett komolyan vette saját gyermekei, és iskolai taníványai oktatását is, akiknek pályafutását mindvégig figyelemmel követte.
A két testvér és az édesapa közti köteléket a zene teremtette meg, a szenvedély, amiben osztoztak, Cserkész Béla pedig büszkén, elismerően tekintett gyermekei karrierjére. A hatvanadik születésnapján közös koncertet is szerveztek, erre lánya jó érzésekkel emékszik vissza.
Az élet azonban úgy hozta, hogy a Cserkész család tagjai nem csak a hivatástudatban, de betegségeikben is egyeztek: mindhárman daganattal küzdöttek. Az elmúlt években a testvérpár gyógyulását több jótékonysági koncerttel segítették, a közösség ereje és szeretete pedig mai napig is kitart, Jimmy és Emese pedig jelenleg is kezelés alatt állnak. „Nagyon rossz volt látni, hogy erőtlen. Az apa, akire addig felnéztünk, hogy mennyire erős, összeesett” – emlékezett vissza az utolsó hónapokra a lánya, aki maga is harcol az egészségért.
Cserkész Béla nyugdíjas korában is zenélt a Muskátlival és néhány magántanítványt is a szárnyai alá vett. 2016-ban a városból vidékre költözött feleségével, akivel 50 évig voltak házasok. Életének 74. életévében hunyt el, a gyászoló család február 6-án kísérte utolsó útjára a művészt, aki apaként és tanárként is tudatában volt annak, hogy zenészként mindkét gyermeke folytatja az általa kijelölt utat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!