2017. január 13., 09:562017. január 13., 09:56
Az állam világnézeti semlegessége azok találmánya, akik éppenséggel nem semlegesek világnézetileg, hanem ellenségei a hagyományoknak, a nemzeti identitásnak és a keresztény tradíciónak. Egy évezredes keresztény múlttal rendelkező nemzeti állam elsőrendű feladta, hogy a felnövekvő nemzedékeket felvértezze múltismerettel, az önazonosság kulturális kapaszkodóival, önbecsüléssel és büszkeséggel. Magyarán az államnak nem semlegesnek kell lenni, hanem értékelkötelezettnek.
A másik sokat emlegetett tézis, az állam és az egyház szétválasztása az előző abszurditással ellentétben kétségkívül fontos elv, manapság, az iszlám invázió idején, éppenséggel ennek ellenkezője fenyeget, ráadásul olyan kulturális–vallási köntösben, melyhez semmi közünk nincs. De az is fontos, hogy a nemzetépítő állam együttműködjön az egyházakkal. Örömteli, hogy erre az alapgondolatra is rámutatott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke a reformáció 500. évfordulójára meghirdetett emlékév megnyitása alkalmából adott interjújában, a Kossuth Rádióban.
Nem kétséges, hogy vannak hibái és mulasztásai a kormányzatnak, ezeket magam is nem egyszer számba vettem, de rendkívül fontos az, hogy a vezető kormánypárt két, eszmei-értékrendi szempontból meghatározó politikusa, Orbán Viktor és Kövér László az értékrendi sarokkövek tekintetében következetes. mindkettejük retorikájának középpontjában a nemzetet szolgáló állam áll, mindketten kellő hangsúlyt fektetnek Magyarország keresztény jellegének megőrzésére és az egységes magyar nemzetszemléletre. Hadd idézzük Orbán Viktor legutóbbi, január 7.-i beszédét, amit Nagy Gáspár költő szobrának avatásakor mondott el Budakeszin: „minden nap egyre sürgetőbben” kérdezzük, „hogy vajon mi lesz hazánkkal, ezzel a boldogtalan, farizeusi Európával, amely cinkos lelkiismeretét modern mesékkel csitítja, miközben sorsa csak egy szalmaszálon függ? És Nagy Gáspártól jön a felelet: „a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a jászolból való.”
Fontos gondolat ez Magyarország első emberétől a 2017-es esztendő küszöbén, mely esztendő Európát és a Kárpát-medence országait egyaránt súlyos kihívások elé állítja. Ezekre a kihívásokra kell nemzeti és keresztény értékvilágunk megőrzését integráló választ találni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!