
Verset írni nem olyan egyszerű, mint sokan gondolnák, hiszen a rím mellett a tartalomra, a mondanivalóra, a szerkezetre is oda kell figyelni, az eredmény pedig különösen értékes, ha az alkotó egy második osztályos kisdiák.
2017. október 13., 00:032017. október 13., 00:03
Verset írni nem olyan egyszerű, mint sokan gondolnák, hiszen a rím mellett a tartalomra, a mondanivalóra, a szerkezetre is oda kell figyelni, az eredmény pedig különösen értékes, ha az alkotó egy második osztályos kisdiák.
A kilencéves Czilli Samu Géza, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulója a minap egy általa írt költeménnyel lepte meg magyar szakos tanár édesanyját.
– Elvonult a szobájába a táblagéppel, kis idő múlva jött és mutatta a verset. Már korábban is voltak próbálkozásai, de ez az első vers, ami szerkezetileg és tartalmilag is megfelelő – meséli a büszke anyuka.
A másodikos kisdiák határozott személyiség, kitart véleménye, álláspontja mellett, de meggyőző érvekkel lehet rá hatni. Samu művész lélek, három éve hegedülni, két éve gitározni tanul, kedvenc időtöltése a fafaragás, és idéntől karatézni is jár. Jó tanuló, kedvenc tantárgya a matematika és az olvasás. A nyáron harmadszor olvasta ki Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy kékség című meseregényét. Samu versét a Cseperedő olvasóival is megosztotta.
Vigyázz a fára
Vigyázz a fára,
mi a lelkedben kinő,
vigyázz az életre,
mert benne nő ki ő!
Vigyázz rá, mert egy van!
Nézz ki ablakodon,
nézd meg a sok fát,
nézz magadnak egyet,
nézd meg, ahogy áll!
Vigyázz rá, mert egy van!
Vigyázz nagyon rá is,
vigyázz, mert ő szent,
vigyázz rá, mert egy van!
Vigyázz magadra is,
ne vágd el ujjadat,
mert megsérted a fát!
Vigyázz rá, mert egy van!
Vigyázz a nagy fára,
vigyázz, mert az te vagy!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!