A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség is szükségét érezte állást foglalni a három évvel ezelőtt kirobbant pedofil ügy kapcsán, amelyről lapunkban is írtunk. Közben az is kiderült, hogy a gyermekeket megrontó tanár tulajdonképpen maga ásta meg a saját sírját azzal, hogy pereskedésbe kezdett.
2024. február 13., 18:272024. február 13., 18:27
Kiskorú diáklányokkal való intim kapcsolat és kiskorú lányokkal szembeni nemi erőszak miatt emelt vádat január 31-én a sepsiszentgyörgyi ügyészség Sz. J. ellen, aki korábban helyettes tanárként több háromszéki iskolában is zenét tanított. A tanfelügyelőség szükségét érzi hangsúlyozni, hogy a kiskorúakkal szembeni szexuális jellegű bűncselekményekkel megvádolt, sepsiszentgyörgyi lakhelyű férfi 2021 elejétől, azaz tetteinek nyilvánosságra kerülése óta egyetlen Kovászna megyei 1–12. osztályos iskolánál sem állt alkalmazásban. A tanfelügyelőség határozottan elítél minden törvénysértő és nem helyénvaló pedagógusi cselekményt, megnyilvánulást, magatartást.
Mivel a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium neve a háromszéki tanfelügyelőség közleményében is előfordul, mint Sz. J. munkahelye a botrány kirobbanása idején, Bejan András iskolaigazgatót kértük meg, öntsön tiszta vizet a pohárba.
Mint azt már korábban is közöltük, az érintett helyettesítő tanár a vádiratban szereplő bűncselekmények elkövetése idején nem állt a tanintézet alkalmazásában. Oda csak később került, több kiskorúra ki is vetette a hálóját, de szerencsére velük csak az SMS-váltás szintjéig jutott el. Azért csak addig, mert az egyik diák megmutatta az SMS-eket az iskolapszichológusnak, aki azonnal riasztotta az érintett szülőket, a szülők pedig az iskolaigazgatót.
Bejan András nyomban összehívta a tanintézet etikai bizottságát, amely a tanár azonnali menesztését javasolta. Az igazgató ennek szellemében megtette a szükséges lépéseket, a tanfelügyelőség pedig felbontott a munkaszerződését. Sz. J. azonban később emiatt beperelte a tanfelügyelőséget, így az inkriminált SMS-ek ismét terítékre kerültek, és ezekből kiderült, hogy korábbi munkahelyén, az egyik sepsiszentgyörgyi tanintézetben a tettlegességig is eljutott kiskorúak megrontásában. A sepsiszentgyörgyi ügyészség ekkor rendelte el a nyomozást, melynek lezártával megtörtént a vádemelés.
A vádirat szerint a zenetanár a 2018–2021-es időszakban az iskolai, főleg délutáni és hétvégi zeneórák, hangszeres és énekgyakorlatok kínálta lehetőségeket kihasználva, tanítványainak bizalmával, éretlenségével, védtelenségével visszaélve folytatott többszörös intim kapcsolatot, szexuális viszonyt előbb egy 14 éves, majd egy 13 éves lánnyal – utóbbi kórustag volt a liliomtipró férfi által irányított énekkarban.
A háromszéki tanfelügyelőség 2021. április 12-én tett panaszt a hatóságoknál, a férfit azonban csak 2021. november 1-jén vették őrizetbe, és másnap határoztak az előzetes letartóztatásáról. November 27-én a Kovászna Megyei Törvényszék az előzetes letartóztatást házi őrizetre változtatta, két hónap múlva visszavonták ezt a határozatot. A kivizsgálások folytatódtak, és az ügy büntetőjogi szempontból csak idén januárban jutott el a vádemelés szakaszához.
A férfi büntetése akár 12 év szabadságvesztés is lehet, amennyiben a vádpontokat nem tudja érdemben megcáfolni, és amennyiben az ügyészség fenntartja a vádirattal alátámasztott követeléseit.
Fotó: Kocsis Károly
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!