A Yorki Egyetem és a Hull York Orvosi Iskola közös kutatása kimutatta, hogy nagy bajban vannak azok, akik nem járnak el orvosi vizsgálatra akkor, ha rákra utaló panaszuk van.
2019. szeptember 23., 15:222019. szeptember 23., 15:22
Valószínűleg ez az oka annak, hogy a vizsgálatot kerülők 31,3 százaléka a diagnózis után egy éven belül elhunyt, míg az orvosi vizsgálatra járók 19,2 százalékánál bizonyult halálosnak a betegség.
A kutatás összességében kimutatta, hogy a vizsgálatra nem járó embereknél kisebb az esélye a rák kialakulásának (18-ból egy embernél, míg a vizsgálatra járóknál 10-ből egy embernél mutatták ki a betegséget), viszont ha kialakul a betegség, akkor már nagyobb eséllyel halálos, mint az orvosi vizsgálatokra járók esetében.
A szakértők a kutatáshoz 100 ezer ember adatait nézték át, 95 százalékuk elment a tüneteik miatt ajánlott orvosi vizsgálatra, 5 százalékuk azonban, 5673 fő egyáltalán nem. A kutatók szerint összefüggésbe hozható a jelenség a hátrányos szociális helyzettel és a nem megfelelő tájékoztatással is. Az sem mindegy, hogy milyen betegsége alakult ki az illetőnek: az emésztőrendszeri rákfajtáknál például gyakoribb, hogy az emberek kihagyják a vizsgálatot, mert az kellemetlen és kínos is lehet számukra.
A kutatók szerint rendszeres tájékoztatásra lenne szükség ahhoz, hogy az ilyen esetekből kevesebb legyen – nagyon fontos, hogy a rákgyanús betegek minél előbb eljussanak orvoshoz, mert egy ilyen betegségnél az idő tényleg életet menthet.
(24.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!