Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
2019. október 31., 06:472019. október 31., 06:47
Rovana Plumbot azonban összeférhetetlenség miatt elkaszálták, azután pedig már csak ügyvivő kabinetként működött a szocdem kormány, hiszen az ellenzék átvitte a bizalmatlansági indítványt. A leköszönő miniszterelnök ugyan próbálkozott még két, az elsőnél sokkal jobb jelölttel, arra viszont már „rávetette magát” a „pártatlan” államfő, mondván – nem teljesen alaptalanul –, hogy egy leváltott kormánynak nincs legitimitása ilyen fontos funkcióba embert küldeni.
A gond az, hogy a távozó miniszterelnöknél már csak a kinevezett miniszterelnöknek van kevesebb jogköre ezt megtenni. Mert igaz ugyan, hogy a régi kormánynak korlátozódott a jogköre, de egyelőre csak ez van, mert új kormány nincs, és nagyobb összegben nem fogadnék arra sem, hogy jövő hétfőn lesz.
Az Európai Parlament szakbizottságai az első román jelölttel együtt elutasították a magyar és francia jelölteket is, de ők másodjára már olyan nevekkel jöttek, akik ellen senkinek nem volt kifogása. Ilyenformán Európa most már csak Romániára vár, így nemzetközi „közönsége” lett a szánalmas belföldi szekértáborharcnak, ahol kizárólag az számít, hogy valaki a „mi” emberünk vagy az „ők” emberük. Képzettség, szakértelem, kompetencia, rátermettség és ehhez hasonló fölösleges tulajdonságok szóba sem jönnek.
Az Európai Unió kormányának megfelelő Európai Bizottság november 1-jén, ahogyan az az ütemtervben szerepelt, biztosan nem fogja megkezdeni működését, hiszen nem teljes (elvben, korlátozott jogkörrel, ügyvivőként megmaradhatna a volt bizottság illetékes biztosa, de ezt a megoldást mindenképpen kerülnék). Az új bizottság beiktatását december 1-re halasztották, amire lesz legitim román kormány. Ha lesz…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!