Romániában a legnagyobb a gyerekhalandóság az EU államai közül

Romániában a legnagyobb a gyerek és serdülőkori (0-19 év) halandóság az Európai Unió államai közül - derül ki a Mentsétek meg a Gyerekeket Egyesület és a Nép Ügyvédje által kedden kiadott jelentésből.

Székely Hírmondó

2019. november 19., 15:052019. november 19., 15:05

"Romániában a halandósági ráta 2017-ben 100.000 gyermekre számítva 61,69 volt, míg az Európai Unió átlaga 31,60" - mutat rá a gyermekek jogainak tiszteletben tartásáról szóló jelentés.

A Mentsétek meg a Gyerekeket Egyesület szerint 2018-ban Romániában 1.214 egy év alatti gyermek halt meg, a csecsemők halálozási aránya (halálozások száma 1.000 születésenként) 6,5‰ volt. Az egy év alatti halálesetek több mint fele az élet első hónapjában következik be (újszülöttkori halálozás).

Az Országos Közegészségügyi Intézet szerint ezeknek a haláleseteknek egy részét el lehetett volna kerülni jobb szülés előtti monitorizálással, amely lehetővé tette volna a terhességbe való beavatkozást, illetve a várhatóan bonyolultabb szülések átirányítását megfelelően felszerelt kórházak felé. A terhes nők jelentős része azonban nem részesült prenatális vizsgálatokban - állítja a Mentsétek meg a Gyerekeket Egyesület.

A szervezet szerint a csecsemőhalandóság 2018-ban Dâmboviţa (2,9 ‰), Ilfov (4,1 ‰), Arad és Temes (4,5 ‰), Iaşi és Fehér (4,8 ‰) megyében és Bukarestben (3,6 ‰) volt a legalacsonyabb. A másik végleten Tulcea (15,5‰), Botoşani (12,9‰), Szilágy (11,5 ‰), Călăraşi (11,2 ‰) és Krassó-Szörény (10 ‰) megye található. A csecsemők halálozási aránya vidéken sokkal magasabb (7,9‰), mint a városon (5,3‰).

Az egy évnél fiatalabb gyermekek halálozási aránya az iskolai végzettséggel nem rendelkező, vagy csak elemi iskolát végzett anyák esetében a legnagyobb. Az anya életkora szintén fontos tényező, magas a halálozási arány mind a serdülőkorú, mind a 40 évesnél idősebb anyák esetében.

A szervezet szerint a román gyermekek kb. 21,5%-a súlyos anyagi nélkülözésben él - ez a legmagasabb az EU-ban, ahol az átlag 5,9%, és több mint 32%-uk a szegénységi küszöb alatt él. Ez az arány magában foglalja azokat a személyeket, akiknek jövedelme kevesebb mint az országos átlagjövedelem 60%-a (vagyis 616 lej/fő/hónap 2017-ben), beleértve a szociális juttatásokat is.

2017-ben a népesség 19,1%-ának jövedelme a szegénységi küszöb alatt volt, és az előző három évből legalább kettőben hasonló helyzetben voltak. A gyermekek esetében a tartós szegénységi ráta 2017-ben 28,8% volt. Noha csökkenő tendenciát mutat, a legfrissebb Eurostat-adatok szerint Románia továbbra is az az európai állam, amelyben a legnagyobb különbség van a szegénységi vagy társadalmi kirekesztés mutatójában a gyermekek és a teljes népesség között.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust