A rodostói Sinem Tosun egy évig a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületnél tevékenykedik a Heal the earth, reloaded edition II projekt keretében. A törökországi ESC-önkéntessel egyebek mellett idegennyelv-tanulásról és Mikes Kelemenről is beszélgettünk.
2022. december 30., 00:152022. december 30., 00:15
Sinem három és fél évig a textiliparban dolgozott, mielőtt úgy döntött, külföldön tölt el rövidebb-hosszabb időt önkéntesként. „Nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni és sportolni, így régóta szerettem volna egy ilyen projekt része lenni. Barátaim hívták fel a figyelmem, hogy a világhálón számos, különféle területeket érintő önkéntes programokat találhatok, és keresgélés közben ráakadtam a Zöld Nap Egyesület nyújtotta lehetőségre”, jegyezte meg.
Középiskolásként belekóstolt az önkénteskedésbe, többször vett részt csemeteültetésben például, de a jelenlegihez hasonló nagyléptékű projektben nem volt ezidáig része. Ideutazása előtt nem sokat tudott Romániáról, illetve Erdélyről. „Maga a projekt, az itteni foglalkozások nyerték el a tetszésemet. Sokat nem dokumentálódtam az utazás előtt, a gyárban volt egy barátnőm, aki biztosított afelől, hogy minden rendben lesz, szeretni fogom itten.” Rodostói lévén, adta magát a kérdés, hallott-e Mikes Kelemenről. „Soha nem hallottam róla vagy II. Rákóczi Ferencről”, válaszolta.
Beszélgetésünk idején Sinem alig egy hete tartózkodott a céhes városban, amely azonban hamar a szívéhez nőtt. „Az ideutazásomat is késleltető lábtörésem miatt nem nagyon tudtam ezidáig sokfelé eljárni, ám itt mindenki kedves, segítőkész. Nagyon várom, hogy nagyokat sétálhassak a gyönyörű főtéren, utazzam körbe a vidéket, hiszen amit eddig láttam, az nagyon tetszik, jó itt lenni. Addig hobbimnak hódolok, ugyanis imádok hímezni”, hangsúlyozta.
A helyiekkel való kommunikálás nem a legegyszerűbb a rodostói lány számára, ebben azonban segítségére van az angolul remekül beszélő, ugyancsak törökországi Gülcan Babir, akivel egy hónappal ideutazása előtt találkozott először. „Nem beszélek a törökön kívül más nyelveket, egyik célom az elkövetkező évre éppen az, hogy angolnyelv-tudásomat jelentősen javítsam. Az angol mellett magyarul és románul is tanulok, szóval ez a nyelvtanulás éve lesz számomra. Mindenképpen megnyugtató, hogy Gülcan itt van”, nyugtázta.
Az egyéves projekt végeztével szülőhazájában dolgozna tovább, ám nem a textiliparban. „Reklám és PR-szakon végeztem, így miután idegennyelv-ismereteimet gyarapítom, ebben a szakmában szeretnék elhelyezkedni, lehetőleg egy nemzetközi vállalatnál. Ahogy említettem, ebben az évben egyebek mellett a nyelvtudásom gyarapítására fektetek hangsúlyt”, summázott. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!