Régi történetek Zalánpatakról

Baróton, az e heti Tortoma Önképzőkör keretében mutatták be a zalánpataki Préda Barna nemrég megjelent, Azok az évegcsűri legények – Zalánpataki történetek című könyvét. A könyvbemutatón jelen volt dr. Péter Sándor nyugalmazott tanár, a könyv lektora, aki egykor Baróton töltötte pedagógusi pályafutásának legmeghatározóbb szakaszát, és a zalánpataki Préda Jenő bácsi is, a szerző nagytatája, aki unokájával együtt hegedűjén szívhez szóló régi magyar nótákat is megszólaltatott az est során.

Préda Barnáról sokan hallottak már Erdővidéken: egy lelkes, szülőföldjéért tenni akaró zalánpataki fiatalember, aki mindamellett, hogy nem akármilyen könyveket ír falujáról, ott múzeumot is alapított. Másrészt szenvedélye a hagyományőrzés és a muzsikálás, és mindezt azért teszi, hogy azokat az értékeket, melyek ma már sok helyütt kiveszőben, elfeledőben vannak, átmentse az utókornak, hogy tudhassák a néhány évtized vagy talán évszázad múlva élők is, hogy kik voltak eleik, ők hogyan éltek, milyen értékeket hagytak maguk után.
A könyvbemutatón szó esett a baróti középiskola múltjáról is. Dr. Péter Sándor elmondta, hogy a múlt század hatvanas éveiben, amikor Baróton tanított, a középiskola nemcsak egy összetartó, összeforrott tanári csapattal büszkélkedhetett, de kiemelkedő teljesítményű diákokkal is, hiszen például az 1964-ben érettségiző két osztály egyikéből, a reál osztályból, mint mondta, mindenki bejutott az egyetemre.
– Ez a teljesítmény köszönhető volt az erdővidéki általános iskoláknak is. A tanárok nem ingáztak, volt idejük foglalkozni a gyermekekkel. Olyan kulturális életet teremtettek Erdővidéken, mely messze az átlag fölé emelkedett – hangsúlyozta. Baróton például négy tánccsoport működött, a tanárokkal minden más értelmiségi ember büszkén barátkozott.
Préda Barna könyvére áttérve, úgy fogalmazott, azt olvasva az is beleszerethet Zalánpatakba, aki egyébként sosem járt ezen az eldugott településen, mely talán a legfiatalabb Székelyföldön, de melyhez foghatót még egyet nem találni.
– Préda Barna úgy ír, hogy stílusával lenyűgözi az olvasót. Érezni a könyvből a helyiek megkapaszkodni, fennmaradni vágyását. Oly erővel hat ez az érzés, hogy a leggyengébbeket is megerősíti – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy Zalánpataknak valamikor színjátszó csoportja is volt, mely bejárta a környéket, de híres népi zenekar is működött a faluban, Karácsony Zoltán személyében pedig olyan ezermesterrel büszkélkedhetett a falu, aki egymaga még annak villanyvilágítását is meg tudta oldani.
Ma Zalánpatak már inkább csak Károly herceg révén kerül az újságok címoldalára, de mint Préda Barna is kifejtette, a faluban őelőtte is volt élet, ezt a fennmaradt régi történetek is bizonyítják, melyeket ő most, egy csokorba gyűjtve megírt.
– Csak az marad meg, amit leírnak – mondta a könyv lektora, mintegy biztatva másokat is, hogy aki teheti, a településeinken még fellelhető régi történeteket ne hagyja feledésbe merülni, jegyezze le azokat.
Az üvegcsűri legények (Zalánpatakon valamikor üvegcsűr működött – innen a könyv címe is) végül hegedűn muzsikáltak a hallgatóságnak, idézve azon régi szép idők hangulatát, melyek Préda Barna második könyve segítségével ismét életre kelhettek.