Régi idők farsangjai Kézdiszentléleken

– Hogyan zajlott a rendszerváltás utáni farsangi ünnepség a községben?

– Akkoriban a farsang ünnepe egybeesett az egyházi jubileumi ünnepséggel. A farsangi menet a papi lakon kezdődött, majd ellátogattak a kántori lakra is, és ezt követte a községben élő, 25. és 50. házassági évfordulójukat ünneplő családok felköszöntése. A házigazdák számítottak is a látogatásra, így mindig vidám vendéglátást csaptak, hol az udvaron, hol az utcákban kínálták meg a lovasokat, táncosokat. Köményes vagy szilvapálinkával, kürtőskaláccsal, pánkóval, és persze a bor sem hiányozhatott a szekérről, a táncosok jókedvét biztosítandó. A farsangi menet általában felment Kiskászonba is, késő este, már sötétben értek vissza a faluba, majd a kultúrház előtt elégették a bábut, és azután kezdődött a bál.

– A szentléleki farsangnak volt helyi jellegzetessége?

– A táncos szekér annak számított, amelyre színpadot fabrikáltak, korláttal, amit fenyőágakkal díszíttetek, és a színpadon fiatalok táncoltak. A résztvevők között voltak lovasok, maszkosok és természetesen a székelyruhába öltözött táncosok. Akkoriban nagyon sokan kimentek az utcára, követték a mulatozó szekeret. 1990 után ez az úgynevezett mozgalom felpezsdítette a település lakosságát, mert szinte csodaszámba ment az akkori megszokott, monoton életvitelhez képest.

– Minden bizonnyal merültek fel nehézségek is.

– Természetesen ez az ünnepséggel járt. Abban az időben, a faluban 25–30 jubiláló család is ünnepelt, akik lelkesen kínálták pálinkával, borral az érkező csapatot, így estére mámoros állapotba kerültek a telet kergető fiatalok. A másik kellemetlenség legfőképp a szekereken lévő táncosokat érintette, ugyanis hiába öltöztek fel, hiszen egy-egy tánc után jobban érezhető volt a több réteg ruhán át is a hideg hatása.

– Ön szerint miért maradt ki ez a hagyomány a falu életéből?

– Egy idő után a jubilálók és a falu közössége nem volt annyira lelkes, mint a kezdetekben: nem jöttek ki az utcára, nem fogadták a fiatalokat, így a motiváltság megszűnt bennük. Ez nem meglepő, hiszen, ha nincs kinek, akkor nincs is amiért. Egy ilyen esemény megszervezéséhez szükség van egy olyan személyre, aki ráhatással tud lenni a fiatalokra, és fel tudja venni a vezető szerepet. Talán ennek a hiánya is vezetett idáig. Bízom benne, hogy a közeljövőben lesz valaki, aki újrateremti ezt a szép magyar hagyományt.

A székelyföldi farsangi játékokban egy megszemélyesített figurát büntetnek meg és utasítanak ki a faluból. Jellegzetes a bábuégetés. A farsangi játékok, a bálozás hagyománya is megmaradtak. Néhány településen egyedi és különleges farsangi szokások maradtak fenn dacára annak, hogy a kommunizmusban tiltották ezeket.

A farsangi menetek jellegzetes szereplői a gólya vagy a kecske, a pap, a rendőr, a cigány, a zenész és a siratóasszonyok. A dolgok kigúnyolására az élet nagy átmeneti rítusai szolgálnak: az álesküvő vagy áltemetés tele van humoros jelenetekkel. Gyakori a szerepcsere: a fordított jelek is folyamatosan megjelennek, ami mindig magában hordozza a komikumot. Ugyanígy az áltemetésen is, amikor a megszemélyesített figurának felsorolják a bűneit, amelyek a mulatozáshoz, a jókedvhez, a pajzánsághoz kapcsolódnak, és ezeknek a félig kötött szövegeknek a stílusa sikamló, folyamatosan jelen vannak a szexuális utalások is. Jellegzetes ilyenkor a mértéktelenség: sokat mulatni, enni, inni, táncolni, a mértéket túllépni. A néprajzosok által leírt faluképpel, hangulattal a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években találkozhattunk, de sok helyen a kommunizmus, majd a rendszerváltás is – mint minden közösségi megmozdulásban – változást hozott.

Bartok Barbara, Tamás Réka