Régi hagyományt keltettek életre

Nem volt egyszerű rátalálnunk Középajtán a Segédkezek Kalákatábor unitárius fiataljaira, akik idén is azzal töltötték vakációjuk egy részét, hogy egyedül élő, idős embereknek segítettek a ház körüli munkákban. Általában takarításban, udvarrendezésben, avagy a téli tűzifa felaprításában, elrakásában igényeltek segítséget tőlük az idősek, de olyan ház is volt, ahol éppen a tetőszerkezetet kellett megjavítaniuk, vagy tapasztaniuk, meszelniük kellett.

Böjte Ferenc

2019. szeptember 09., 07:412019. szeptember 09., 07:41

Ezek nem is olyan egyszerű munkák fiataloknak – mondhatnánk, de amit csinálnak, az annál nagyobb segítség azoknak az embereknek, akik idős korukra valamilyen oknál fogva egyedül maradtak, és már nem bírják elvégezni a jó fizikai erőnlétet igénylő ház körüli teendőket.

Ilyen idős ember a középajtai, 88 éves Nagy Jolán néni is, akinél a kalákatábor fiataljai a múlt csütörtökön épp a téli tűzifát aprították fel és rakták el. A falu egyik félreeső utcájában lakó Jolán néni egy évtizedénél több, hogy özvegyen maradt, gyermekei nincsenek, így egyedül élve tengeti napjait, ráadásul úgy, hogy egy éve a lába is eltörött. A szomszédjai még segítenek neki ebben-abban, ellátásáról a Diakónia Alapítvány munkatársai gondoskodnak, most pedig, a fiataloknak hála, a közbirtokosságtól kapott téli tüzelő is biztonságos fedél alá került nála.

– Nagyon hasznos, amit ezek a fiatalok csinálnak, várom, hogy jöjjenek jövőben is segíteni – mondta érdeklődésünkre, miközben hálatelt szemekkel, botjára támaszkodva nézegette ahogy a fiatalok dolgoznak és kínálgatta őket mindegyre, hogy pihenjenek meg, van hideg üdítője, igyanak belőle.

Pájer Györgytől és Szabó Balázstól, a Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segélyszervezetének a helyszínen tartózkodó felelőseitől megtudtuk, hogy idén ez már a negyedik alkalom, hogy megszervezik, többek között Erdővidéken is, ezt a segítő kalákatábort, arra idén mintegy ötven fiatal jelentkezett, zömében Háromszékről, de Brassó és Marosvásárhely környékéről is jöttek résztvevők. A múlt héten négy nap, hétfőtől csütörtökig dolgoztak különböző helyszíneken, ott, ahol szükség volt rájuk – mondták el.

 

Hogy hol van szükség segítségükre, ezt különböző személyek jelzik nekik, általában egyedülálló, idős emberek jöhetnek szóba.

– Ez a típusú, időseknek való segítségnyújtás, kalákázás már működött Erdélyben a II. világháború idején is, amikor a kolozsvári leánygimnázium tanulói jöttek a Homoródmentére segíteni. A kalákázás ötletét a Gondviselés Segélyszervezet 2007-es megalakulása után pártoltuk fel ismét – hangoztatták, hozzáfűzve, hogy a tábor költségeit pályázatból fedezik, Baróton alszanak, esznek a fiatalok, onnan járnak ki dolgozni.

Az idősek segítése mellett különböző közmunkákat is elvégeztek, Felsőrákoson lefestették például a ravatalozó kapuját, Baróton az unitárius templom körüli padokat, Nagyajtán az unitárius vártemplomot övező fal bástyáját takarították ki, és még sorolhatnánk. Egy csoport fiatal a baróti árvaházban levő gyermekekkel is foglalkozott.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés