Rafila: új korlátozások bevezetése meghaladja az egészségügyi minisztérium hatáskörét

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a Covid-járvány miatti új korlátozások bevezetése 'meghaladja az egészségügyi minisztérium hatáskörét és hatalmát".

Székely Hírmondó

2022. március 23., 10:252022. március 23., 10:25

[reklam]

A România TV-nek adott kedd esti nyilatkozatában Rafila azt mondta, a tárca biztosítja a járványkezelés szakmai részét, mindent, ami a diagnosztizálással, állapotfelméréssel, kezeléssel kapcsolatos, ugyanakkor napi szinten tájékoztatja a lakosságot a helyzet állásáról.

"Tájékoztatásainkból mindenki láthatja a helyzet alakulását. Mi továbbra is azt javasoljuk az embereknek, hogy zárt, zsúfolt terekben, tömegközlekedési eszközökön viseljék a védőmaszkot, lehetőség szerint tartsák egymástól a fizikai távolságot, és mossanak gyakran kezet. Nem hiszem, hogy ezek korlátozásnak minősülnek" - fejtette ki a miniszter.

Hozzátette, mivel a kormány úgy döntött, nem hosszabbítja meg a veszélyhelyzetet, a korlátozások fenntartására már nem volt lehetőség.

"Az emberek felelősségtudatára, az informálásra alapozunk a továbbiakban. Talán sikeresebbek leszünk, mert néha a kényszerítőnek tűnő intézkedéseket nehezebb alkalmazni, mint azokat, amelyek egyéni felelősségvállalásra ösztönöznek" - szögezte le a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-esetek számának növekedése esetén lehetséges lesz-e a korlátozások újbóli bevezetése, Rafila azt válaszolta, hogy ő nem zár ki semmit, és felhívta a figyelmet, hogy a korlátozások fokozatos feloldása lassította volna a vírus terjedését, és az egészségügyi minisztérium a védőmaszk zárttéri használatának kötelezettségét megtartotta volna.

"Most ismét 1 körül van a vírus reprodukciós rátája, és valószínűleg meg is fogja haladni az 1-et, így emelkedő tendenciára számíthatunk. (...) Fontos, hogy ellenőrzés alatt tartsuk, hogy a növekedés ne váljon aggasztóvá" - fogalmazott.

Alexandru Rafila arra hívta fel a figyelmet szerdán, hogy a nagyvárosokban nőtt az új koronavírusos fertőzések száma, és arra kérte az embereket, hogy egyéni óvintézkedéseket hozzanak saját és környezetük egészsége védelmében.

Rafila közölte, hogy a megbetegedések száma meghaladja a négyezret, és ennek egyharmadát három nagyvárosban regisztrálták: Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron.

A miniszter azt javasolta a lakosságnak, hogy továbbra is viseljenek maszkot tömegközlekedési eszközökön és zárt terekben, kerüljék a zsúfolt helyeket és tartsák be a higiéniai szabályokat.

Megismételte, az emberek koronavírus elleni beoltása - minden más típusú oltáshoz hasonlóan - a családorvosok feladatkörébe kerül át.

A WHO szerint több európai ország túl „brutálisan” oldotta fel a korlátozásokat

Számos európai ország, így Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia is túl „brutálisan” oldotta fel a járványügyi korlátozásokat és most az esetszámok hirtelen emelkedésével szembesülnek a koronavírus omikron BA.2 alvariánsának terjedése miatt – jelentette ki kedden Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője Chisinauban.

Kluge hangsúlyozta, hogy miközben derűlátó, éberséggel figyeli a járványügyi helyzet alakulását a kontinensen.
A WHO európai régiójához tartozó 53 országból 18-ban emelkedik a fertőzöttek száma, különösen Nagy-Britanniában, Írországban, Görögországban, Cipruson, Franciaországban, Olaszországban és Németországban. Kluge úgy fogalmazott: az említett országok túl hirtelen oldották fel az óvintézkedéseket, így „a túl sokból túl kevés lett”.

A WHO adatai szerint Európában az esetszám a januári csúcsértékeket követően rohamosan apadt, míg március elején ismét emelkedésnek indult. Az utóbbi egy héten több mint 5,1 millió új fertőzöttet regisztráltak, közülük 12 496-an hunytak el a vírus okozta Covid-19 betegségben. A járvány kitörése óta a WHO európai régiójában csaknem 194,4 millió fertőzöttet azonosítottak, és több, mint 1,92 millió beteg halt bele a kórba.

(Agerpres/MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés