
Az elmúlt 24 órában valamivel több mint 9000 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt - közölte a szerdai kormányülés elején az egészségügyi miniszter.
2022. augusztus 03., 13:472022. augusztus 03., 13:47
[reklam]
Alexandru Rafila elmondta, kedden szintén kevesebb fertőzéses esetet jelentettek, mint egy héttel korábban. Ha pedig megmarad ez a trend, akkor jövő héttől már csitulni fog a hatodik járványhullám - tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy folytatni kell az ambuláns egészségügyi ellátás fejlesztését, a járóbetegek és a kórházi betegek számára is biztosítani kell a vírusellenes gyógyszereket.
A miniszter tájékoztatása szerint jelenleg a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak 17 százaléka foglalt, az intenzív terápiás részlegek telítettsége pedig csak 15 százalékos. Felhívta arra a figyelmet, hogy továbbra is ajánlott a maszk viselte beltérben és a tömegközlekedési eszközökön, illetve arra kérte a lakosságot, hogy kerülje a zsúfoltságot.
Nagyon valószínű, hogy Románia októberre beszerzi a Covid-19 jelenleg terjedő vírusvariánsaira adaptált vakcinát - közölte szerdán az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rafila azt mondta, reméli, sikeres lesz a negyedik oltást felvételére vonatkozó oltáskampány. Ez októberben kezdődik, amikor várhatóan már Romániába érkeznek a Covid-19 jelenleg terjedő vírusvariánsaira kifejlesztett vakcinaadagok.
A Covid-19 elleni oltás negyedik dózisa mellett influenza elleni oltáskampány is kezdődik a veszélyeztetett kategóriák (65 év fölöttiek, betegek, várandós nők) számára.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!