
A Nemzeti Erőforrások Minisztériumának finanszírozásával négy háromszéki helységben saját településük jellemzőit is beépíthetik a tananyagba a tanárok és diákok, a Kovászna Megyei Művelődési Központ (KMMK) által számukra készített tankönyvekből. Szőts Papp Zsuzsa projektfelelőssel, a KMMK munkatársával beszélgettünk.
2022. szeptember 26., 00:032022. szeptember 26., 00:03
A tankönyveket annak a korosztálynak szánják – a IV–VI osztályosoknak –, amelyik még elég nyitott és érdeklődő környezete iránt, illetve a tanterve is jobban kapcsolódik a könyvbe foglalt ismeretekhez.
Az első körben megcélzott települések Vargyas, Torja, Bereck és Csernáton. A kiválasztás szempontjait illetően Szőts-Papp Zsuzsa elmondta, olyan települések jöhettek szóba, ahol már volt egy előzetes adatbázis, információ, esetleg monográfia, amelyre alapozhattak, illetve voltak olyan lelkes helybeliek, akik hajlandók voltak, sőt lelkesen közreműködtek a tananyag összeállításában. Ugyanakkor az egyes helységek földrajzi-kulturális jellegzetességei eltérőek, így most a munkacsoport azt is kitapasztalhatja – és majd ezt a tapasztalatot a további munkában hasznosítja –, hogy azok mennyiben befolyásolják a munka menetét. Torja és Vargyas például olyan természeti értékekkel rendelkeznek, amelyek bővebb leírást kívánnak (a Vargyasi-szorosról és a Torjai büdösbarlangról van szó), míg Berecknek a castrumjai említendők meg, illetve a fuvarozás szerepe a község múltjában, Vargyason és Csernátonban az épített örökség is nagyon figyelemreméltó. Számos esetben külső szakértőkhöz kellett fordulni, így geológusok, néprajzosok, történészek szakvéleménye alapján kerekedett ki a tankönyvek egy-egy részlete, a nagy struktúra viszont állandó, a tankönyvek kitérnek a települések történelmi, földrajzi adataira, keletkezéstörténetére, hit- és mondavilágára, helyi népszokásaira, hagyományaira, gasztrokultúrájára, tájnyelvére, épített örökségére. Ilyenformán pedig – az oktatók kreativitásától is függően – több órán is elővehetők, mert több tantárgyhoz is kapcsolódnak.
A tankönyvek tartalmi részének januárban fogott neki a csapat, és remélhetőleg 2023 januárjáig befejeződik a munka, amelyre 4 millió forintot nyert a KMMK a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának meghívásos pályázatán. A nyomtatási költségeket még ezután kell kiteremteni, remélhetőleg az érintett települések önkormányzatai is beszállnak a finanszírozásba – mondta lapunknak Szőts-Papp Zsuzsa. Ha ezt a szakaszt rendben lezárják, akkor további települések is sorra kerülhetnek, de évente négynél nem több, mert nincs rá személyi kapacitás, csak most látják, mekkora munka a tankönyvírás.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!