Puskás-díj: a legjobb három között az erdélyi labdarúgó gólja

Zsóri Dániel találata bekerült a legjobb három közé az év góljáért járó Puskás-díj szavazásán - adta hírül hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapja.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 02., 14:232019. szeptember 02., 14:23

A 18 éves futballista - aki időközben a MOL Fehérvár FC-hez igazolt - a Debrecen színeiben február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón a 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

Az ő gólján kívül a kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate) és az ötszörös aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona) találata került be a képzeletbeli dobogósok körébe.

Zsóri az első magyar a díj történetében, aki szerepelt a 10-es jelöltlistán. A listára két hétig lehetett szavazni, a három legtöbb voksot kapott gól közül legendás játékosokból álló zsűri választja majd ki a győztest, aki szeptember 23-án, a milánói Scalában sorra kerülő ünnepségen veheti át az elismerést.

A FIFA a többi kategória döntőseit is közzétette hétfőn, az év férfi játékosa díjra - akárcsak az európai szövetségnél - Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Virgil van Dijk pályázik. Az UEFA-nál a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool holland védője nyert.

A kapusoknál két brazil és egy német, a liverpooli Alisson Becker és a Manchester Cityt erősítő Ederson, valamint a barcelonai Marc-André ter Stegen került a top háromba, az edzőknél pedig három Premier League-tréner, a spanyol Pep Guardiola, a német Jürgen Klopp és az argentin Mauricio Pochettino verseng még az elismerésért.

https://www.youtube.com/watch?v=L3PZMPAFsEk

A top három kategóriánként (a fifa.com alapján):
    Puskás-díj:
ZSÓRI DÁNIEL (magyar, DVSC) - február 16-án, a Ferencváros elleni magyar bajnoki mérkőzésen
Juan Fernando Quintero (kolumbiai, River Plate) - február 10-én, a Racing Club elleni argentin bajnoki mérkőzésen
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) - március 17-én, a Real Betis elleni spanyol bajnoki mérkőzésen
    az év férfi játékosa:
Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus)
Lionel Messi (argentin, Barcelona)
Virgil van Dijk (holland, Liverpool)
    az év női játékosa:
Lucy Bronze (angol, Olympique Lyon)
Alex Morgan (amerikai, Orlando Pride)
Megan Rapinoe (amerikai, Reign FC)
    az év férfi kapusa:
Alisson Becker (brazil, Liverpool)
Ederson (brazil, Manchester City)
Marc-André ter Stegen (német, Barcelona)
    az év női kapusa:
Christiane Endler (chilei, Paris Saint-Germain)
Hedvig Lindahl (svéd, Chelsea/Wolfsburg)
Sari van Veenendaal (holland, Arsenal/Atlético Madrid)
    az év edzője férfi csapatnál:
Pep Guardiola (spanyol, Manchester City)
Jürgen Klopp (német, Liverpool)
Mauricio Pochettino (argentin, Tottenham Hotspur)
    az év edzője női csapatnál:
Jill Ellis (amerikai, Egyesült Államok)
Phil Neville (angol, Anglia)
Sarina Wiegman (holland, Hollandia)

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés