Különös élmény volt figyelni a romániai magyarság itt-ott reménykedő viselkedését a kampány idején, amikor Klaus Johannis startolt, majd befutott győztesként. A naponta megalázott magyarságtól nem vehette el senki a reményt – hátha a német származású, német anya s apa gyermeke szívére veszi a másik kisebbség sorsát is? Nem ez történt.
2017. augusztus 17., 00:212017. augusztus 17., 00:21
Különös élmény volt figyelni a romániai magyarság itt-ott reménykedő viselkedését a kampány idején, amikor Klaus Johannis startolt, majd befutott győztesként. A naponta megalázott magyarságtól nem vehette el senki a reményt – hátha a német származású, német anya s apa gyermeke szívére veszi a másik kisebbség sorsát is? Nem ez történt. Sőt! Johannis úgy talál a fasisztoid román nemzetállam (?) élére, mint kujak a szemre.
Hogy a maradék szászok, svábok, akiket annak idején Ceaușescu nem adhatott el márkáért, mert nem mentek ki, mekkorát csalódtak eddigelé benne, könnyű megképzelni. Johannis román államelnök ugyanis kijelentette, a szászok, svábok, tehát az itt 800-900 éve építve élők 1918-at jövőben együtt ünneplik a románokkal. Még akkor is, ha Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és pártja, nemzete nem hajlandó fürdőzni a román ünnepben! Azt is mondotta az elnök, száz év alatt Románia megmutatta, kis országból erőset lehet alakítani a térségben.
Azt az alakítást azonban öt szerződés megszegése, az erdélyi magyarok (szövetségesek) hátbatámadása, a nagyhatalmak önhasznú erőszakszervezgetése cselekedte. Piac, üzlet a hadak útján...
Hull bizony a tisztesség púdere az elnök arcáról, ha elvárja, hogy ünnepeljük őt s választott népét mi, magyarok abban az országrészben, mely kiúttalanságot nyújtott a magyar nemzetrésznek ezen a parcellán; ott, ahol száz év, 70 év, s végül egy műanyagforradalom után a mai napig sincsenek útjai Erdélynek, Székelyföldnek, melyek legalább a környező országok szintjén lennének járhatók 2017-ben. Vagy meglészen mindaz 2018-ban, a százéves ünnepi őrjöngésre?
Ha nőtt a szemünkben Kelemen Hunor a hurrázás megtagadásával, akkor tisztességben. És ha azt a csepp reményt is megbánta a magyarság, ami megrebbent benne Johannis kampánya idején – kibírjuk. Fölépülünk, mert magunk építünk abból a kis jövedelemből, amit összekuporgatunk a minden esztendei folyamatos adóbehajtás garasaiból, Bukarest meddő homokjából.
A csalfa, vak remény sose lesz kenyerünk. Isten bűnül föl ne rója, ha volt. Sok száz év alatt megtanultuk, hogy ne támaszkodjunk korhadt fához, lovunkat gyeplőtlen ne hagyjuk, mert odalesz. Marad örök tiszteletünk a németnek megmaradt itteni németek, s magyarnak megmaradt őslakos magyarok iránt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!