Potápi: az RMDSZ megerősítette pozícióit parlamenti szinten is

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - a magyar összefogásnak is köszönhetően - megerősítette pozícióit parlamenti szinten is - értékelte a hétvégén tartott romániai parlamenti választásokat kedden online sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.

Székely Hírmondó

2020. december 09., 09:242020. december 09., 09:24

Potápi Árpád János örömteli eseménynek nevezte, hogy a szeptemberi önkormányzati választásokra építve, az eredményeket, a mozgósítást kihasználva a vasárnapi voksolás is sikert hozott az erdélyi magyaroknak.

A magyarság számarányához méltó, azzal gyakorlatilag megegyező eredmény született - mutatott rá az államtitkár, utalva az RMDSZ 6 százalékos eredményére, amelyet a törvényhozás két házában elért.

Aláhúzta: a mostani választáson - elsősorban a pandémia miatt - a részvétel rekordalacsony, mintegy 32 százalékos volt. A magyarok által lakott térségekben nagyjából az országos arányoknak megfelelően, illetve azt meghaladóan vettek részt a voksoláson, de voltak olyan területek, amelyek ettől elmaradtak.

Az RMDSZ megerősítette pozícióit, az önkormányzati után most parlamenti szinten is, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a következő kormány megalakításakor megkerülhetetlen lesz a magyar párt - összegzett az államtitkár.

Potápi Árpád János kiemelte: a 2020-as esztendő egy nehézségekkel teli év volt, a járványt azonban a magyarság nem csupán túlélte, hanem abból a magyar közösségek megerősödve kerültek ki. Képesek voltak arra, hogy az intézményrendszerüket a járvány ellenére folyamatosan megerősítsék. Ehhez az intézményrendszerhez hozzátartozik az oktatás, a kultúra, a gazdaság és a politikai érdekképviselet is - hangsúlyozta.

Kitért arra is: a 2020-as év a nemzeti összetartozás éve volt, a 2021-es pedig a nemzeti újrakezdés éve lesz. Reményét fejezte ki, hogy a jövő esztendő valóban a nemzeti újrakezdést fogja jelenteni, és a választási sikerekre építve, az új kihívásokhoz igazodva az RMDSZ tovább tudja erősíteni az erdélyi magyar közösséget.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a járvány rányomta a bélyegét a kampányra és a választási részvételre egyaránt. Az eredményeket ennek tükrében érdemes olvasni - mondta.

Az elnök a közvetlen találkozások hiánya mellett az alacsony részvételt a politika iránti bizalmatlanságban látja. E téren két korcsoportot emelt ki: a 40-45 éves korosztályt, ők voltak a leginkább dühösek a kormány járvány miatti intézkedéseire, a 60 év felettiek pedig féltették az egészségüket, és inkább otthon maradtak.

Kifejtette: Hargita megyében, a csíki térségben, Maros megyében, Szilágy megyében és Szatmár megyében is magasabb volt a részvétel, mint az országos átlag, a nagyvárosokban, nagyvárosi szórványban viszont alacsonyabb.

Az elnök ismét megköszönte a rájuk leadott szavazatokat, amelyek lehetővé tették, hogy az erdélyi magyarság érdekképviselete megmaradjon a román törvényhozásban.

Az eddigi számok alapján az RMDSZ-nek továbbra is arányos képviselete lesz egy olyan helyzetben, amikor az elmúlt 30 évben a legalacsonyabb volt a választási hajlandóság. Huszonegy képviselő és kilenc szenátor végzi majd a munkáját az RMDSZ színeiben - jelezte.

Úgy látja: az RMDSZ nélkül stabil parlamenti többséget nem lehet majd létrehozni. Kelemen Hunor megerősítette, ha a feltételek teljesülnek, nem zárkóznak el a kormányzati szerepvállalástól, a tárgyalások azonban még nem kezdődtek el, mindenki a végleges eredményeket várja.

Az elnököt kérdezték arról, hogy tartanak-e a magyarellenes hangok felerősödésétől a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamentbe kerülése után, illetve mi a véleménye arról, hogy máris az RMDSZ betiltását kezdeményezték. Kelemen Hunor elmondta: ez egy rendszerellenes párt, "minden ellen vannak". Egy meglévő hálózatra építettek, amit már másfél éve is láttak Úzvölgyében. Összegzése szerint az AUR magyarellenes, ultranacionalista tömörülés, s az első nyilatkozatokból ítélve sok jóra nem számíthatnak. Mint mondta, a kellő óvatosság megvan az RMDSZ részéről, ugyanakkor tudni kell olyan partnereket találni, és reményei szerint fognak is ilyeneket találni a román parlamentben, akik ezeket a kezdeményezéseket elutasítják.

Olyan román párt, amely feltétel nélkül magyarbarát, nincs, ez igaz a parlamentben politizáló minden alakulatra. Ugyanakkor a magyarellenes kijelentéseket az együttműködés idejére fel lehet oldani. A sérelmeket nem feledik, de a politikában tudni kell pragmatikus döntéseket hozni - jegyezte meg.

Potápi Árpád János arra a felvetésre, hogy várhatóan ismét nem lesz stabil kormánya Romániának, s mit lehet tenni az eddigi nemzetpolitikai eredmények megőrzéséért, azt mondta: az elért eredményeket már semmi nem tudja veszélyeztetni. Arra kell törekedni, hogy a nemzeti újrakezdés évében az eddigi programokat újra tudják indítani - hangsúlyozta. Azt a kapcsolatrendszert, amit az elmúlt 10 évben erősítettek meg a radikálisan megváltozott nemzetpolitikának köszönhetően, reményei szerint továbbra is életben tudják tartani, illetve további tartalommal tudják megtölteni a magyar közösségekkel közösen. Romániával nem volt mindig felhőtlen a kapcsolat, de bíznak abban, hogy mind a román közvélemény, mind a román politika egyre inkább látja: erős Közép-Európa nem képzelhető úgy el, hogy az itt található országok külön-külön ne legyenek erősek.

Idén várhatóan már nem írják ki a pályázatokat a 2021-es támogatásokra, jövőre fogják ezeket meghirdetni - jelezte további felvetésre Potápi Árpád János.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés