Plakátkiállítás és kortárs költészet

Három fontos eseménnyel ünnepli idén a magyar kultúra napját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Székely Hírmondó

2023. január 17., 19:552023. január 17., 19:55

Három fontos eseménnyel ünnepli idén a magyar kultúra napját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Január 22-én, vasárnap plakátkiállítás, előadás és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket.  18 órától kiállításmegnyitóra várják az érdeklődőket a színház előcsarnokába, 19 órától az aritmia.doc című előadást játssza a társulat a nagyterem színpadára épített nézőtér előtt, az előadást pedig közönségtalálkozó követi, mely során azokkal a kortárs költőkkel ismerkedhetnek meg a nézők, akiknek versei alapján készült a produkció.

Az előcsarnokban látható kiállítás az elmúlt 25 év színházi plakátjaiból ad ízelítőt a közönségnek, melyek közül valamennyi a Tamási Áron Színház előadásaihoz készült. Adriana Grand, Bartha József, Csiki Csaba, Damokos Csaba, Deák Barna, Golicza Előd, Kerezsi Nemere, Kusztos Attila, Rancz András, Ütő Gusztáv, Wanek Ferenc és más neves grafikusok, díszlet- és jelmeztervezők munkáit láthatják egymás mellett, melyek azon túl, hogy képzőművészeti alkotásokként maradandó értéket képviselnek, minden bizonnyal rengeteg előadásélményt is felelevenítenek majd a látogatókban. A kiállítást Kispál Attila képzőművész, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér vezetője nyitja meg, kurátor: Wanek Ferenc.

A kiállításmegnyitót követően 19 órától kerül sor az aritmia.doc című előadásra, mely az erdélyi kortárs költészet mai életérzéseket közvetítő legújabb darabjaiból próbál reprezentatív válogatást kínálni az érdeklődőknek. Az előadás hét fiatal erdélyi költő és hét sepsiszentgyörgyi színész találkozásának eredményeképpen született meg: mindegyik színész beleásta magát valamelyik fiatal költő munkásságába, majd kiválasztott tőle néhány verset, amit úgy ad elő a színpadon, ahogy az illetőhöz leginkább méltónak találja. A jelenkori erdélyi költészet a kortárs színház nyelvén szólal meg tehát ebben a produkcióban, melynek egyik jellegzetessége, hogy performance jellegű, folyamatosan változó. Az előadásban a Prezeng nevű sepsiszentgyörgyi improvizációs zenekar is közreműködik.

Az előadást közönségtalálkozó követi a helyszínen, melyen az előadók, Benedek Ágnes, Korodi Janka, Pálffy Tibor, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka, Pignitzky Gellért és Vass Zsuzsanna mellett a bemutatott költők – Serestély Zalán, André Ferenc, Kulcsár Árpád, Kali Ágnes, Ozsváth Zsuzsa, Horváth Benji, Láng Orsolya – közül többen is jelen lesznek. A Prezeng zenekar tagjai: Bocsárdi Magor, Kónya-Ütő Bence, Fekete Zsolt. A magyar kultúra napján bemutatandó előadást a szerzők jelenléte és a velük való találkozás lehetősége miatt azoknak is figyelmébe ajánlja a színház, akik korábban már látták a produkciót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust