Piros zónák már nincsenek, narancssárgák még előfordulnak a kézdivásárhelyi vízhálózaton

Bár a statisztikák azt mutatják, hogy a meghibásodások száma lényegesen csökkent Kézdivásárhelyen, néha állnak még elő a város egészét érintő kellemetlen helyzetek – számolt be a Közüzemek Rt. sajtóirodája.

Székely Hírmondó

2023. november 28., 13:592023. november 28., 13:59

Idén összesen 82 alkalommal volt meghibásodás Kézdivásárhelyen, aminek több mint fele a lakókat ellátó bekötéseken történt, 30 százaléka gerincvezetéken, 12 százaléka munkálatok miatti csőszakítás volt, a maradék 4 százalék pedig a vízház környéki úgynevezett addukciós vezetéken történt meghibásodás. Pap Lajos, a kézdivásárhelyi egység vezetője jelezte: a 48 óra körüli vízkiesés a Közüzemek Rt. számára sem öröm, hiszen azt mutatja, hogy valami nagyon nem működött terv szerint.

Október során az egykori keményítőgyár (Amidon) udvarán zajló csere miatt kellett megállítani a vízszolgáltatást városszerte nagyjából két órán át, amit rendszermosással folytattak. Itt egy rendkívül rossz állapotú vezetéket cseréltek le újra, ami korábban rengeteg fejfájást és sok meghibásodást okozott.

A probléma a vízszolgáltatás újraindításakor jelentkezett. „Amikor újraindulnak a pumpák, a nyomás nagyon hamar megmutatja egy rendszer gyengeségeit. Ezúttal a Gyárak utcájában történt baj, nem is kicsi: elszakadt a vezeték. Nem szívesen, de muszáj volt elzárnunk a vizet újra, hogy azt a problémát is orvosoljuk. Itt most úgy érzem, hogy hosszabb távra megoldottunk a gondokat. Remélem, nem tévedek” – tudatta Pap Lajos.

A Közüzemek Rt. szerint a kézdivásárhelyi vízhálózatnak két gyenge pontja van: az egyik a vezetékek kora, hiszen ezek is elhasználódnak egy idő után; a másik pedig, hogy a város hálózatát nem lehetett szakaszosan elzárni, hanem a teljes hálózaton vízszünet állt be. Az elmúlt években az utóbbi problémával is sokat foglalkoztak, viszont a létező szakaszoló csapokat is cserélni kell lassan – Pap Lajos elmondása szerint erre az elkövetkező években kerül sor.

„Az volt a célunk, hogy a legrosszabb állapotú zónákban kicseréljük a régi csöveket: ezek voltak az ún. vörös zónák. Ez a Csernátoni utat, a Bethlen Gábor, a Mihai Eminescu és a Tudor Vladimirescu utcákat, illetve a keményítőgyári vezetéket jelentette. A »minden napra egy csőtörés« típusú állapot véget ért, ami azt jelenti, hogy javult a helyzet. Még van, amit dolgoznunk, egyelőre a prioritásokat kell meghatároznunk” – mondta el Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezetője.

A következő munkálatok a narancssárga zónákban, a Gyárak utcájában és Szabadság utcában lesznek. Pap Lajos szerint az idén elvégzendő munkálatok a Kézdivásárhelyi Polgármesteri Hivatal által kezdeményezett befektetések lesznek: a Kanta utcában szeretnék rákötni az egyéni fogyasztókat az új vezetékre, és ha az időbe belefér, akkor a Budai Nagy Antal és a Vásárhelyi Péter utcák közt is elvégzik a hasonló munkálatot. 2024-ben az Ady Endre utca következik majd.

„Évtizedek elmaradását pótoljuk a lehetőségeink szerint: komolyabb előrelépések vannak, a helyzet elfogadható, de van bőven hely a javulásra. Gyors javulást továbbra sem tudunk ígérni, hiszen a legfontosabb kérdés a pénz: erre a lehetőségek függvényében igyekszünk jövőre is minél több anyagi forrást előteremteni” – összegzett Kozsokár Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés