Parkinson-kórral is kell táncolni

Különleges tánctanfolyamot indított Sepsiszentgyörgyön a Kék Hold Táncklub, ugyanis Parkinson-kórral élőknek és hozzátartozóiknak tanítanák meg az alapvető tánclépéseket.

Bús Ildikó

2019. október 31., 00:102019. október 31., 00:10

Októberben indult a Parkinson-kórral élők tánctanfolyama, melyen különböző társastáncokat tanulnak az érdeklődők, de a lépések begyakorlása mellett más célja is van a kezdeményezésnek.

Marton Enikő ötletgazda, tánctanár elmondta: igazából dr. Todor Simion Gizella neurológus főorvos adta az ötletet, aki alternatív programcsomagot keresett a betegei számára a gyógyszeres kezelés mellé.

– Az alternatív terápiák javítják a betegek életminőségét, ezért logopédust, pszichológust, különböző fejlesztő szakembert is bevonnak a kezelésekbe, így került képbe a tánc is. A téma engem is mindig érdekelt, amikor jött a megkeresés, nagy örömmel fogadtam. Az első jelentkezővel, akivel kipróbáltuk a táncot, sírás-rívás, zokogás lett az eredmény, főleg ijedelem, mivel nehéz dolgozni a Parkinson-kórral élőkkel. De a nehézség mellett nevettünk is, mert nagyon rövid idő alatt óriási eredményt értünk el, nagyon szépen reagál a szervezet a mozdulatokra. Attól a ponttól, hogy bejön a beteg, és nem tudja egyedül levetni a kabátját, vagy nem tud felállni, eljutni addig, hogy zenére reszketés nélkül mozog, az valami csodálatos – magyarázta a tánctanár.

Marton Enikő kiemelte: a tanítás ugyanúgy zajlik, mint az egészséges táncosok esetében, fontos az intuíció, az egymásra reagálás és az odafigyelés. A tanfolyamra csak párral lehet jelentkezni, betegkísérővel vagy beteggel. Ennek oka, hogy társasági táncokat tanulnak, amihez elengedhetetlen a pár, hiszen a munkafolyamatban támasz kell a táncosnak, valaki, akivel összeszokhat.

A Parkinson-kór, mivel gyógyíthatatlan betegség, sokszor súlyos, hosszú időn át tartó depresszióval is jár, éppen ezért fontos a tánc, hiszen megváltoztatja a betegek életminőségét, javítja életkedvüket.

– A legnehezebb része meggyőzni a beteget, vegyen részt a tanfolyamon, mozduljon ki, és mozgassa meg magát. Ezeknek az embereknek az is erőfeszítés, hogy felöltözzenek és eljöjjenek a táncteremig. Viszont, ha ez megtörtént, mondhatjuk, hogy csoda történt, ugyanis a következő kérdés már az, mikor jöhetek újra, és milyen boldog lesz a fiam, ha meglátja, hogy az apja táncol – fogalmazott az oktató.

A táncórák egyszerű lépésekkel kezdődnek, hogy élvezhető legyen mindenki számára, és a szervező reméli, valóban sikerre lehet vinni, és tényleg igaz, hogy bárki táncolhat, egészségi állapotától függetlenül is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés